A csomag

Rekkenő hőség volt, pedig csak nyolc óra múlt. Ágnes lapos pillantásokkal tekintgetett ki a teljesen kitárt konyhaablakon, a szemközti omladozó vakolatú ház csupasz vörös tégláit bámulta és pihegett. A kávéját sem akarta meginni, keverte és várta amíg kihűl, vagy hűl, valamennyire.... A feladatain kattogott, amikor egy lágy szellő az arcába csapta a csipkefüggönyt. 

Durcásan elhessegette az anyagot, és ettől meg kilöttyintette a feketéjét tengerész csíkos hálóingjére. Jobbnak látta, ha elteszi a csészét az asztalra és leül a konyhapult melletti bárszékre. Nem akart bemenni a nagyfőnöki meetingre, kegyetlen pörgés volt várható, feszültség, mindenki a legjobb formáját akarta hozni ilyenkor: leg-leg kosztüm, smink, prezentáció, mosoly. Ő viszont csak a saját legjeire tudok gondolni: a legslamposabb, a legiksz-lábúbb és a legducibb. 

A telefonja villogni és dalolni kezdett, "hála az égnek" - egy sóhaj kíséretében felvette a kanapé karfájáról, így félbeszakadt a negatív gondolati spirálja. Vera írt neki, nem tud menni ma a meetingre, mert belázasodott a lánya, alig aludt amúgy is és orvoshoz kell vinnie Grétát. Egyedül marad a projekt bemutatással, lehet ez nem is akkora baj. Vera általában annyira izgatott, hogy csak hátráltatja, mert az feszültséggel teli kapkodása átragad rá és csak rosszabbodik a helyzet. Eredetileg együtt adták volna elő a slide-okat, de nem gond, nem gond, szuper lesz így is... Gyors lezuhanyzik, attól felfrissül és már veheti is fel a lenge őszirózsa színű sifon ruháját. 

Egy darabig csak kerülgette ezt a ruhát, mert szerinte kiemelte a molett alakját, ma viszont azért is felveszi. Éppen magára tekerte a törülközőt, amikor hallotta a kapucsengő hangját. Ötlete sem volt, ki lehet az, csöpögő lábakkal sietett ki az előszoba folyosóhoz. Alighogy megnyomta a gombot egy pörgős férfi hang hadarta el, hogy nemzetközi csomagot hozott. 

Ágnes automatikusan megnyomta a kapunyitó gombot, bár gőze sem volt, milyen küldeményről lehet szó. A futár pillanatokat alatt az ajtó előtt termett, Áginak csak annyi ideje maradt, hogy a tegnapi lecsokifagyizott vászonruháját magára kapja. Remélte, hogy a virágminták elfedik a barna foltot.

- Szerém Szilvia? - kérdezte a headset-es fiatal férfi, az apró csomagot csaknem kiejtve, flegmán lóbázta a kezében,  másik tenyérben a terminált tartotta.

- Igen - vágta rá Ágnes és gyorsan ráfirkált egy aláírást a kijelzőre, amit a srác csaknem kirántott a mutatóujja alól. 

- Hello! - vetette oda a futár és elviharzott a lépcsőn, hangosan bevágva a kaput. A csomagot Ágnes húga. Szilvi rendelte, aki pár hete hatalmas szerelemben élt aktuális fiújával és ezért három napja nem jött haza közös albérletükbe. Ági körmével felszakította a csomag fekete fóliáját és egy csinos kis piros-lila csíkos doboz bukkant elő belőle. Sejtette, hogy késésben van, és nem is túl szép, hogy felbontja a csomagot, mégis pár másodpernyi tanakodás után felhajlította karton dobozt a ragasztásánál. Szilvi nem haragudna, elvégre nincsen titkuk..  Csak megnézi mit rendelt és kész; ebből nem lehet gond, ha ajándéknak szánta volna másnak, arról is tudna.

A dobozban egy rózsaszín vászon tasakba bújtatva lapult egy nyaklánc, rajta egy sötét lila kőmedál. Ágnes forgatni kezdte a követ és napsütés felé tartotta, akkor vöröses-bordóvá vált a színe, ezen a tényen kicsit csodálkozott, mivel azonban hirtelen észbe kapott, hogy indulnia kell, a dobozba visszarakta a nyakláncot. Lecserélte a ruháját és belebújt egy lapos talpú lakkcipőbe, majd szempillaspirált és rúzst rakott az arcára. Amikor a kulcsot bedugta a zárba  visszafordult az ajtóból és a kanapé melletti asztalon heverő dobozt felvette. 

A forróság az utcán csak elviselhetetlenebbnek tűnt, emiatt Ágnes kivételesen örült, hogy beért az irodaház légkondicionált előterébe. Nagyot sóhajtott viszont, amikor látta, hogy a lift nem működik, gyalogolni kezdett a szürke lépcsőházban. A hatodikra. Megbánta, hogy ezt a ruhát választotta, inkább illett egy szabadtéri színházi előadáshoz, semmint egy meetingre, magában elkezdett szitkozódni és egy halk káromkodás hagyta el a száját, amikor hallotta, hogy valaki roppant atletikus futólépésben utoléri. Természetesen lihegés nélkül. Ágnes csak egy futó oldalpillantást vetett oda és bebizonyosodott a sejtése, Gellért trappol mellette, aki szabadidőben triatlonozik, három gyerek és kettő barátnő mellett. 

- Szia Ági, segítsek?- kérdezte tettetett figyelmességgel. 

- Mégis miben? Viszed a ruhámat?  Köszönöm nem. - rázta le a csipkelődést, bár tudta, hogy látványosan vörösödhet a feje és izzad. 

Miután a folyosón csendben haladtak egymás mellett Ágnes egyenesen az irodájába ment és leroskadt a székére. A pendrive-ot elővette és bekapcsolta a laptopot, majd kiment a mosdóba megmosakodni. Szerencsére nem kellett senkivel sem bájcsevegnie, miután leült megint a gépe elé a parfümje kis üvegéből fújt a nyakára és átnézte a slide-okat. Szuper lett az anyag, és jók a grafikonok is, Vera is kitett magáért. Ahogyan visszarakta a parfümös üveget kicsúszott a doboz a táskájából. Eszébe jutott, hogy ír egy üzenetet Szilvinek a csomagról. 

Aztán mégsem tette, inkább kivette a nyakláncot és a nyakába rakta ismét. 

Az értekezletnek helyt adó teremben csaknem az összes szék foglalt volt mire beviharzott, ezért az ajtó melletti üres helyre huppant le  és mozdulatlanul várta a főnök eligazítását. Pál két éve vezette a marketing és értékesítési osztályt, határozott és céltudatos férfi volt, ugyanakkor a kellő időben humorral fűszerezte meg a kényes vagy feszült helyzeteket. Nem volt nős, de egyesek úgy tudták az osztályról, hogy van egy viszonylag nagy tini lánya. Ági szempontjából ez lényegtelen volt, mert neki így is úgy is bejött volna, és mivel gondolatban abszolút és kizárólag plátói síkon elmélkedett a főnökéről. Szóval Pál néhány mondatot szánt indításnak és át is adta a terepet az  előadóknak. Ági egy fél óra elteltével elkezdte a telefonját nyomkodni és böngészni rajta, aztán a kollégák cipőjét nézte végig, utána következett a frizurák feltérképezése. Unatkozott, és egyre kényelmetlenebbé vált derékban a ruhája. Nemsokára ő következett, és ettől ideges lett, gyermeki énje ilyenkor támadásba lendült és elképzelte, mi lenne, ha például hirtelen áramszünet lenne, vagy megszólalna a tűzjelző, vagy egy kolléga esetleg elböffentené magát hangosan. Ettől némiképp oldódott a feszültsége. 

Felállt, bedugta a pendrive-ját és a projektoron megjelenő diákról kezdett el beszélni, tudta, hogy átszűrődik a hangján az idegesség okozta remegés, inkább csak a vetítőt és a kilátást nézte, a munkatársak arcát nem. Szándékosan rövidített az információkon, Vera részeiből is kihagyott pár mondatot, és sietősen megköszönte a figyelmet. Amint visszaért a helyére és leült, látta ahogyan Pál kedvesen rámosolyog és elismerően bólint. Ági felvillanyozódott és jóleső melegség költözött a gyomrába. "Bahh.. ez banális!" fékezte le magát, elhatározása nyomatékosításaként kizárólag a további előadókra koncentrált a szemeivel. Áldotta az eszét, hogy az ajtó közelében volt, így egyből leléphetett. 

Ebédig átnézte a leveleit és elintézett kettő telefont, aztán a határidős adatszolgáltatáshoz kereste ki a mutató számokat, közben érezte, hogy korog a gyomra, ennek ellenére magában dacosan megfogadta, hogy csak salátát fog enni. Halk kopogást hallott és ahogyan felpillantott ott állt előtte acélkék öltönyében a főnök. 

- Ági, remek volt a dia, szép munka. - hadarta Pál. - Megkérdezhetem honnan van a medál?  - kicsit tétova volt. - Mert nagyon .. különleges. - És a torkát is megköszörülte. 

Ágnes csak pislogott, majd meglepődve a nyakában lógó ékszerhez nyúlt. El is feledkezett róla! Ahogyan oda tévedt a pillantása meglepődött, mert a medál jade zöld volt. 

 - Nem tudom pontosan, .. kaptam - füllentette sajnálattal.. - De megpróbálom megtudni - kényszeredettnek érezte a mosolyát, és tudta, hogy teljesen vörös az arca, talán a haja töve is. 

- Á, oké, köszi. - Pál biccentet és eltűnt. Ági jobbnak látta, ha felhívja Szilvit, mintha ezzel nyugtatná izgatottságát, pedig meglepően nem, éppen ellenkező érzés kerítette hatalmába. Pál tekintete! Pál tekintete zavart volt! De miért? Ettől ő is zavarodott(abb) lett. Szilvi viszont tutira nem fogja lenyugtatni, nem arról híres. Amikor húga beleszólt a telefonba, Pál megint megjelent az ajtajában, erre Ági bérgyilkosokat meghazudtoló gyorsasággal kinyomta a hívást.

- Esetleg, ara gondoltam - folytatta lassan Pál. - ... hogy a héten tarthatnánk egy munkamegbeszélést az ügyfélkapcsolati projekt következő mérföldkövéről, mondjuk valamelyik ebédszünetben. 

- Rendben, természetesen - mondta hivatalos hangon Ági. 

A főnök megint lelépett. Ági ismételten hívta Szilvit és most megvárta, hogy felvegye. Hétköznapi dolgokkal indított, miután meghallgatta Szilvi áradozását a szerelmes légyottokról és zajos társasági eseményekről rátért mintegy mellékesen a csomagra és az ékszerre. 

- Oh, jó soká érkezett meg. Köszi, hogy szóltál, de azt hiszem már nem is kell nekem. - válaszolta egykedvűen a húga. - Bontsd ki és tartsd meg, hasznos darab! - ennél a pontnál felkacagott. 

- Most mi van?! ne izélj már - sziszegte Ági, tudta, hogy Szilvi megint húzza az agyát. 

- A nyakláncot egy vicces oldalról szedtem, bár az értékesítő szerint bizonyított a pártaláló hatása, energetikai szinten küldd hullámokat, vagy tudom is én. Várj, egy pillanatot!   ... Aham ... most mennem kell. Szia, majd hívlak. - bibibiiii.

A medál köve most halvány rózsaszínben pompázott. Ági elmerengve bámult rá, majd beírta a google-ba ezt a rejtélyes ékszert és azon morfondírozott mit vegyen fel a munkaebédre, mert ki tudja, lehet mégis van a dologban valami.

Hurrá!

Bence hátrasandított a lányra és tétova kormánymozdulat után visszakanyarodott a biciklijével.

- Így akarsz utazni?! - nézett a lányra. Az enyhe kifejezés volt, hogy leharcolódott és fáradtnak tűnt. Sminkje elmosódott, a szeme alá is került a festékből, a ruhája foltos volt, a táskájára rátekerte a menyasszonyi fátylat, amin rózsaszín szalagok éktelenkedtek. Bori egy pár kör után levette a fejéről,  zavarta a táncban. Így került Emeséhez, mert ő meg nem akarta ott hagyni a bárban. Nem egy akkora probléma, végül is a pályaudvarról hamar haza ér és közben meg is reggelizhet. 

A magas és vékony srácból már elpárolgott az alkohol mámor és tekintete majdhogynem élénk volt.  - Miért szakadtál el a többiektől? - és közben a fancsori lányt nemes egyszerűséggel ránavigálta a csomagtartóra.

- Éppen a mosdóban voltam, amikor elmentek a taxival, én már amúgy sem fértem volna be, meg nem is maradok itt Pesten, így mindegy. Nem bírom a bacardit, kidobtam a taccsot.  - Keskeny karjainak minden izomszálával kapaszkodott az ülés alatti rúdhoz. Bence aztán az ingatag kezeket felrakta a derekára, még csak az kéne, hogy  eldőljenek a csaj miatt!

A város az utolsókat sóhajtotta, mielőtt beindul a reggeli hajtás, a csend szinte falusias volt, az autók is szünetet tartottak a roham előtt. A fiatalok útközben nem beszélgettek. Emese jobbnak látta, ha inkább becsukja a szemét, mert kicsit imbolygott vele a világ. Lassú ütemben siklottak, mint egy szélcsendes időben hullámzó vitorlás, a lány lélekben már otthon volt és a vitorlásból az ágyába  csusszant egyből. A pályaudvar előtt egy turista csoport sorakozott, hatalmas bőröndökkel és hátizsákokkal, egyébként csak egy-két fuvaros tolta a kocsiját az üzletek felé. Vasárnap reggel egyéb nem is várható. Bence nem tudta pontosan, csak érezte, hogy a lány elbóbiskolt, ezért óvatosan megállt a biciklitároló melletti oszlopnál és a kezével a lány karját kibontotta, mire az feleszmélt és lekecmergett a csomagtartóról. 

- Itt hagyhatlak, tudsz jegyet venni, meg elleszel? 

- Á, igen persze, megoldom, hány óra is van? Ó, még van másfél órám az indulásig. - pillantott a telefonjára a lány. 

Fal fehér volt és verítékes, kék szeme véreres. Bence végülis úgy döntött, hogy esetleg inkább szimpatizál vele, és nem nézi lúzernek. 

- Van itt, két utcával arrébb egy pékség. Hozzak valamit? .. neked? - derekára tette a kezét és ettől még jobban látszott, hogy a nadrágja a csípőjénél is lejjebb csúszott, egyedül az öv akadályozza meg a továbbeséstől. A lány teátrális mozdulattal hessintett egyet, szégyellte volna bevallani, hogy gőze sincsen, éhsége ellenére tud-e valamit enni rosszullét nélkül. A fiú elment. 

A kijelző tábla alapján a tizenegyes vágányról indul a gyorsvonat, a piros flamingós műbőr pénztárcájában csak aprópénz volt, összeszámolta, elég a jegyre. Felállt és az egyik jegyvásárló automatához ment, eltelt egy kis ideig, míg bepötyögte az adatokat, majd nekiállt az érmék bedobálásának. A fém hangjai zenélve hagyták el az ujját. A jegyet elrakta a zsebébe, majd leroskadt egy fém padra. Pár perccel később eszmélt rá, hogy a táskája nincsen nála, egyszerűen nem emlékezett rá hova rakhatta le; ideges lett és körbe-körbe kapkodta a fejét. Ekkor ért vissza a srác kettő papírzacskóval a hóna alatt és egyből látta a lány ijedt madár képén, hogy valami gond van. 

- Elvesztettem a táskámat! gőzöm sincsen hova raktam! á, többet nem iszok egy kortyot sem esküszöm.  - haját egy gumival összecopfozta és visszaült a padra.

Bence kissé csodálkozott a lányon, mert tekintete egyből ráesett az automata mellett a betonon heverő táskára, egy szó nélkül felvette és odarakta a padra Emese mellé. 

- Enned kéne, hoztam Neked egy kis vizet is - szedte elő a hátsó farmerzsebéből a palackos vizet. csak egy sima kiflit nyújtott oda neki a zacskóban. 

- Köszönöm, az egészet. - Apró falatokban kezdte el enni a sós kiflit. Vegyes érzései támadtak, egyrészt élvezte, hogy tud enni, másrészt elszomorította, hogy milyen kedves a srác vele. Pont ilyenkor, amikor ő szanaszéjjel van esve, és mindjárt indul a vonata. Ez elég érdekes és sajnálatos egybeesés. Aztán eszébe jutott egy ötlet viszonzásképpen. 

- Figyu, van ez a táskám, én terveztem, és igazából ez egy férfiaknak készült darab. Neked adhatom? Nincsen benne semmi, és nem is koszos még, legfeljebb egy kicsit, most használtam először.  Van rajta egy vasmacska, én hímeztem. Alig pakoltam bele valamit, ezeket kiveszem és viheted is haza. Rendelésre hozta mel Pestre, de a vevő nem volt ott a megadott találkozó helyén és kinyomott, amikor hívtam. - mosolyodott el őszintén Emese, még egy csöppnyi pír is visszatért az arcszínébe. Bence a bewaxolt hajához kapott, szerencséjére még mindig remekült állt a haja.

Nem teketóriázott, elfogadta a táskát. Sötétkék bársony volt, egész jól nézett ki. 

A váróterembe szállingózni kezdtek az utazók és ennek hatására ők is elkezdtek sztorizgatni a lánybúcsúról és lényegtelen dolgokról.

Hurrá! 

Maca Hari

A vonat kiszámítható döccenésekkel ereszkedett egyre távolabb a fővárostól. Leonóra elcsigázódott a fülke poros levegőjétől és a zajtól, Fehérvár után el is bóbiskolt. Mire kábultan felpillantott frufruja mögül homályosan megpillantotta a Balatont.

Nagy sóhajjal felállt és lehúzta a vonat ablakát, amely fémes csikorgással levonta koszos ablaküvegét, hogy még élénkebben feltűnjön a menta kék tó fénye. A mellette ülő nő fortyanásával jelezte, nincs éppen ínyére a huzat, vattát vett elő pergamenszerű kopásokkal tarkított mélybordó táskájából. Leonóra kiszelőztette a fejét az ablak mellett ácsorogva, majd körülnézett. Egy idősebb néni ült vele átellenben, aki kedélyes mosollyal adta tudtára, örül ,hogy felébred és már vette is elő a  termoszban tárolt feketét.

-          Igyon kedves, még langyos. – reszkető, ráncos kezeivel határozottan nyújtotta a bögrébe kitöltött feketekávét.

-          Köszönöm szépen, nagyon kedvesnek tetszik lenni. – bár tejeskávé párti volt, most mégis élvezettel kóstolt bele a kifinomultnak nem nevezhető méreg erős és cukrozott italba.

A kínálás után a néni bátorkodott belekezdeni egy végelláthatatlannak tűnő mesébe, amelyet Leonóra hálásan hallgatott, mert így jótékonyan elfelejtődött a további sorsa felőli aggodalom. Kettő bőrönd és egy vászonszatyor meg egy női táska, ebbe szuszakolta bele eddigi életét és ez hervasztóan kevésnek tűnt, ezért inkább a néni szája felett sorakozó ráncokkal táncolását figyelte és hallgatott. Mindenkinek képtelen történetei vannak a háború előtti, utáni, közbeni világról, a különbség csak az, hogy hogyan adják elő, sírva, reszketve, vagy rezignáltan, közönyösen, vagy szinte kacagva az abszurd sorsokon.

A néni nem számított rá, hogy a lány részletesen kikérdezi, hol tűnt el a fia?, mikor halt meg a férje, milyen sérüléstől?, kik maradtak életben a családjából?, a kitüntetett figyelem eredményeképpen a néni hálája jeléül a szendvicsét is megosztotta a sovány, viasszerűen sápadt lánnyal. A tartalma várakozásán felül gazdag és ízletes volt: házi kolbász, tejszínes vaj és kecskesajt.

-          Nem is pesti vackokkal tömöm meg, megyek megint a tanyára és felpakolva térek vissza. Abból nekem is jut, meg az új nagyságáéknak is. -  somolygott el – Jól kell paprikázni a kolbászt, nem ám német módra…

Fedezd fel a magányt!

"Legyél kockázatvállaló!” lamentálta a műkörmös a múlthéten és az anyja is hasonlókat tudálékoskodott a vasárnapi ebédkor. És mégis hogy a rossebe kellene ezt a tanácsot megfogadnia?! Tűnődött a parányi tó körül rollerrel körözve a szemerkélő esőben.  Hát jó, tegyük fel, merésszé válik, keresi az újdonságot és akkor mi lesz, ha csak marinálva, sütés nélkül eszi meg a lazacot? Maximum hasgörcsöt kap, ettől nem fog felfedezni magában semmi eget verő, eddig mélyen elrejtett kuriózumot. Bukk, bukk, én most felbukkanok és megváltoztatlak, a személyiséged egy eltemetett része voltam eddig, de most hogy felszínre törtem bekenek a mázammal mindent és gyönyörű újdonsággá színezem a létedet.

Bukkanók sora következett és a roller nagyokat huppanva rángatta le Hildát a lejtő aljáig. Elege lett a rollerezésből. Felkapta a rikító rózsaszín szerkezetet és felcsapott fejjel megindult a park kijárata felé. Igazán kellemetlenre sikeredett ez az első kockázatvállalós projekt-randevú. Nos, igen, ő, mint menedzser, csak ebben gondolkodott: célkitűzés, helyzetelemzés, eszközgyűjtés és támadás!

39 évesen nem lehet rollerező életmódra váltani, ellenkezett keményen egy gondolat az agyában, nem, ez nem lenne helyes, roppan nagy erőfeszítést kívánna tőle, ha most ő ténylegesen átváltana a rollerre. Minek is vette meg a sportrészlegen? Valóban elképzelte akkor, hogy ezzel a rollerrel bevágódik az irodába egyszer? pfáj, kész nevetség volna, hiszen eddig midig kiskosztümben járt és törpesarkúban, mert a lábboltozatának az az ideális, egyben az elegáns viselet is. Mi következik ebből? Hogy ilyen öltözékbe nem lehetséges rollerezni. Annyira belemerült ennek taglalásába, hogy csak a buszmegállóban ácsorogva vette észre, a roller nincs is a kezében. Hol hagyta? A francos eső egyre jobban szemerkélt, ahogyan visszaindult a park felé még látta annak a másik sarkánál a rollerrel eszeveszett gyorsan tovasurranó kislányt és annak vidáman szálló copfját.

Hilda nyomban gyorsjárásba kezdett, csak nem fog nyíltan szaladni egy kislány után?! Az előbbi szokatlan sportteljesítménytől elfáradt csípője sajgással jelezte, hogy részéről most már ideje lenne egy pihenőnek, ehhez nincsen hozzászokva, de nem kapott szusszanásnyi időt sem.

-          Nem fogom így utolérni, gyorsabb lesz nálam - suttogta magában és futni kezdett, remélte, hogy nem figyelik sokan a járdáról, csak előre nézett, nehogy tekintete találkozzon valamilyen kíváncsi szempárral. Valójában természetesen senki nem figyelte őt. Ez a főváros!

A roller sokkal gyorsabb volt nála, bizonyosan mágikus lábai vannak annak a kiscsajnak, de mégis hogy képzelheti, hogy mégis szem elől téveszti ő a tolvajt?! Ő aki minden egyes fitying elírást megtalál az aktákban és a legutolsó petákig elszámolást kér a legkisebb tételről is.

A rózsaszín rollert egy hét év körüli kislány hajtotta, alighanem a helyi ifi bajnok lehetett ebben a versenyszámban, immáron az ötödik kereszteződés zebráján suhant át, egy saroknyira tőle a roller eredeti gazdája bulldogmódjára fújtatva. Szőke hajában kék masni díszelgett, koszos nadrágján BATMAN vagy valamis hasonló szuperhős mosástól és játéktól lepergő rajza díszelgett, arcán üdvözült mosoly. Ő élvezte a rollerezést! Pár perc alatt elért egy kihaltnak tűnő gyártelephez, ahol a kavicsos tereptől kénytelen volt gyalog folytatni az útját. Hilda dizájn futófelsője a hónaljnál és a hátánál sötétfoltosra izzadt, haja szétbomlott, lába remegett a feszített tempótól; kikerekedett szeme űzött vad módjára kereste a szökevényt és meg is látta, amint sétál egy betört ablakú, omladozó falú lepukkant csarnokon keresztül egy félig kidőlt ajtófélfánál és széttört ajtó között tátongó lyuk felé. Remélte, hogy a hely nincsen bekamerázva, nehogy birtokháborításért feljelentsék, hamar eloszlatta kételyeit és elindult a nyílás felé, nehogy szem elől tévessze a tolvajt.

Az épületben fullasztó por szállt, éppen kipréselte magát a szabadba és nem tágított a fejéből a gondolat, hogy még ha vissza is szerzi a rollert, tutira széjjelkéselik a gettóban. Mert a magafajtát kiszúrják messziről, előkelő, tudatos, biztosan tele van pénzzel, mindannak ellenére, hogy nyilvánvaló, hogy ilyet rohadt feszülős ruházatba nem lehetséges pénztárcát, de még csak bankkártyát sem elrejteni.

A gyárépületet övező, hozzávetőlegesen egysávos utca hevenyészetten kanyargott, szélein mindenféle lim-lomok fetrengtek, Hilda látott itt cipősdobozoktól kezdve sparhelten át, a játékmackóig mindent. A copfos lány pár száz méter után bement egy valaha mustársárga falú, földszintes épülethez tartozó félig bedőlt vaskapuján keresztül egy gazos udvarra. Többen álldogáltak, üldögéltek a terepen, vegyes életkorban süvöltöző gyerekek, cigiző nénik, bácsik; szanaszéjjel székek és játékok hada a fűben és a valaha kellemes hangulatú tornácon több asztalon poharak álltak. Mit fogok most mondani? villant be a kétség az agyába, de nyomban eszébe jutott, hogy az asszertivitás tanfolyamon tanult beszéd-technikát fogja alkalmazni.

Csatakban lógó haját apró mozdulattal a füle mögé simította és erélyes, ámde kedvesen fodrozott hangon megszólalt:

-          Jó napot kívánok! Lenne egy problémám. – szegezte rivalló tekintetét a kislányra, aki nem átallott pimasz, hatalmas kék szemeit ártatlanul felemelni egy termetes matrónára.

-          Mi a gondja? – mordult rá bajusza alól a sötét hajú, zsíros húsú ötvenes éveiben járó nő.

-          Az a rózsaszín roller az enyém és szeretném visszakapni! – kezdte Hilda minden kertelés nélkül.

A termetes nő átfordította nyakát a Jane Fonda-nak öltözött nőről a kislányra. Értetlenkedést sugárzó kézmozdulatot tett és elhessegette Hildát a terepről, még hozzá is ért rikító kék topjához.

-          No, nem, szó sem lehet róla – és már tolta is a hajdanvolt kapu felé az idegent, amikoris Hilda magából kikelve felemelte a hangját.

-          Engem nem tologathat csak úgy kifelé, Barackfőy Hilda vagyok, projekt menedzser és a roller, az ott ni, az én tulajdonom, kérem szépen vissza. – tette csípőre téve a kezét, jelezvén, hogy nem hagyja el a színhelyet.

A kislány fellépett a tornáchoz, haját kezdte el szórakozottan húzogatni és külső szemlélőként tekintett a jelentre, míg a matróna széles alkatával eltakarta a sporteszközt, hátha így nem kuncsorog tovább utána a mádám. Azonban a megúszás nem ment ilyen egyszerűen.

-          Már miért lenne a magáé? – vonta kérdőre egy bagózó hapsi, kb. 35 és 55 év közötti, nehéz ezt belőni, mert a ruházat és az ápolatlanság lehetetlenné teszi a kormeghatározást, kivéve, ha régész az illető.

-          Nem értem a kérdést!- rivallt rá türelmetlenül Hilda. – A lány – pöckölte ujját Dzseni felé. – ellopta mellőlem a rollert a parkban, amikor nem figyeltem oda.

-          Ó és ki vót ennek a szemtanúja? Bizonyítsa be, hogy a magáé ez a gyerekméretű járgány! – vette vissza a prímet a termetes matróna. – ilyen holmit gyerekek használnak – legyezgette bizonytalanul tömzsi ujjait a roller felé.

-          Na jó, ebből elég, ki a gyermek szülője? – horkant fel maximálisan pulykavörösen Hilda.

Ekkor lépett ki a nyárikonyha-szerű épületből egy nagyon vékonyka szorosra befont és egyben mégis zilált hajú fiatal nő, szürke ruhában a gyepre. Egyenesen Hilda felé nézett és megtörölvén a kezét a konyharuhában, a másik mélybordóra lakkozott manikűrös kezét határozottan megrázva bemutatkozott.

-          Giliczeiné Erzsi és ő a lányom Dzsenifer. Mi a probléma? mit csinált a lányom? – az anyának olyan selymesen megnyugtató hangja volt, hogy Hilda hirtelen szemétségnek érezte követelőzését.

Kínos csend támadt, Hilda elkezdett egy mondatot, amit nem tudott befejezni, helyette állt rémüldözve a tízen-húszon idegen mellett.

Kellemes nyarat kívánunk!

Új képek boldog nyárkezdethez

Türelem

Türelem

A nagy zugligeti áramszünet 2.

A nyári napfényáradatot csak reggel és délután érzékelte, napközben egyedül üldögélt az irodája félhomályában, kizárólag a hétvégék dobták fel, Magdika mindig kitalált valami új beszerzési körutat: kiságy, aztán babaruhák, egyeztetés a festőkkel, babamozi, satöbbi, satöbbi.

A nyár közepére három hét szabadságot vett ki, még egy laza kis kirándulást összehoztak a Duna-kanyarban, aztán a következő héten megszületett Fityek László, szüleik nagy boldogságára. Fityek Bélát teljesen lefoglalták az atyai teendők, a fáradtságtól egyre később és egyre hanyagabb öltözetben járt be dolgozni. Zakóját egy szál pólóra cserélte le és farmerra váltott, aktatáskája helyett hátizsákot cipelt, amelynek roppant előnye volt, hogy belefért egy csomag pelenka. Már nem is próbált köszönni a kollégáknak, csendesen meghúzódott egérlyukában.

Felesége időnként elé tolta a laptopot:

-          Nézd meg Béla, egy hétig, minden este áramszünet volt Zugligetben! Fortyog a lakosság. És még mondják ezek a híres nagy főnökeid, hogy nem a Te tervedet használták fel. Tutira nem az áramszolgáltató csinál magából ekkora barmot. Anyám szerint a háború után nem volt ennyi áramkimaradás, mint most. – magyarázta hevesen Magdika Lacikával a karján. – Hoppá egy kis büfi!

-          Nem izgat a kérdés! - legyintett Fityek Úr és letörölte pólója ujját.

Egy meleg októberi napon némi késéssel érkezett a Hivatal épülete elé, azonban léptei csöppet sem voltak sietősek. Arra lett figyelmes, hogy egy szürke autó kezdi követni, és a hátsó ablakból egy kéz felé int.

-          Fityek Úr- szólt határozottan az igazgató. – Kilencre várom!

-          Igen, igazgató úr! – bólintott meglepetten Fityek Úr.

Te jóságos ég! Nem mondhatnak fel neki, Magdi magán kívül lenne. Gépét be sem kapcsolva tárcsázta Bordás számát, persze a titkárnő alig akarta kapcsolni.

-          Ne szórakozzon már velem, rendkívül fontos! - rivallt rá Béla a telefonban. Ez a nyomorult kis cicababa szabotálni merészel, gondolta magában.

-          Egy billanat - szólt durcás orrhangon a titkárnő.

-          Bordás, szerbusz, ne haragudj, hogy ilyen sietősen, tudnál nekem kölcsönözni egy zakót most azonnal? Összekentem az enyémet, nem jön ki a folt és jelenésem lesz. – sorolta kertelés nélkül Fityek.

-          Persze, persze, mi sem természetes, azonban alaposan lefogytál a kispapaságba Fityek Úr, ha szabad megjegyeznem, kérd inkább el Tibor zakóját, a számviteli osztályról. – szólt nyájasan Bordás.

-          Köszönöm a tippet! Szerbusz, kérlek! – csapta le a telefont, Bordás csak pislogott.

Tibor zakója szintén nagy volt rá, pedig az váltig állította, hogy slankított, menő fazont viselhet. Már a liftben izzadni kezdett, idegesen rángatta nyakát, elaludt a gyerekkel a fotelben aznap hajnalban és úgy érezte egy csigolyája keresztbe áll. Telefil Márton már várta, a titkárnő bekísérte, kávéval és keksszel kínálta.

-          Jó napot, Fityek úr! – rázott vele kezet az igazgató.

-          Jó napot! - foglalt helyet tétován a kanapén Fityek Úr.

-          Bizonyára tudja, miért hívattam – szólt nevetve, mégis kissé kínosan Telefil.

Halvány gőzöm sincsen, csak ne rúgjon ki, gondolta esdeklő tekintettel Fityek.

-          Mi az, miért hunyorog úgy?  - kérdezte az igazgató.

-          Semmi, igazán semmi és nem tudom – vetette oda kurtán furcsán Béla.

-        Na hát, azt hittem, hogy Ön előtt sem marad titokban, hiszen az egész Hivatal erről pusmog, legalábbis a büfés Barbika szerint. –  lágyult el Márton hangja – Szóval, kitüntetik Béla, tegnap érkezett a hivatalos értesítő a minisztériumból, hogy a projekt sikeres, a KSH adatok alapján ez év október elején a Budapesti születésszám közel huszonötszöröse az év korábbi hónapjaiba mért adatoktól.

-          Hogyan, nem értem? – nézett letaglózva Béla – Hiszen el sem indult, legalábbis mi nem lettünk bevonva.

-          Hiába ugráltak a minisztériumban, ennél jobbat nem tudtak kitalálni. És ezt ők is belátták. Forradalom a népesedéspolitikában! – lelkendezett önelégült vigyorral az arcán Telefil.

-          És milyen kitüntetést kapok?

-          Ja, azt nem is mondtam, történt egy technikai malőr, Bordás János véletlenül a Szépkúti Gizella nevét adta le, ami teljes tévedés, de már csak azt tudtuk elérni a minisztérium illetékeseinél, hogy az év nevemre módosítsák a dolgot – köhintett Márton – ugyanis nem látták az indokolásunkból alátámasztottnak a Te érdemeidet. És igyekszünk honorálni a munkádat.

Fityek Úr romokban hevert ismét. Arca elszürkült, ez a nyomorult nyikhaj saját magát fényezte a minisztériumnak, gondolta magában. Telefil jót mosolygott Béla szenvedésén, még jobban kihúzta mellkasát és üvegasztalán ütemesen dobolni kezdett, jelezvén, hogy a részéről véget ért a beszélgetés.

Fityek Úr felocsúdott, köszönés nélkül készült távozni az irodából.

-          Ja, és Fityek – bökte utána az igazgató. – Megemlítem majd magát az ünnepségen, e felől biztosítom.

Béla behúzta maga után az ajtót. A kölcsönzakót elfelejtette visszaadni, úgy telefonált rá  gazdája. A délután folyamán egyfolytában a fénysugár vándorlását nézte az irodájában. Három óra körül rájött, hogy éhes, ezért fogta magát és lelépett a munkahelyről. Ezúttal nem a főzelékeshez ment, hanem egy a sarkon nyílt mexikói falatozóba. Micsoda szín kavalkád: vörös mártás, zöld avokádó krém, fehér babpüré, narancssárga bébikukorica, sárga kukorica mindezek tengerkék tányéron.  

Magdikának füllentett a történtekről, nem látta értelmét feltárni a rút igazságot. Másnap reggel kiíratta magát táppénzre és élvezte a családdal töltött napokat, a pelenkázást, büfiztetést, a hosszú sétákat, az átvirrasztott éjszakákat. Ebbe a kis idilli hangulatba be-betört egy-két hír a világhálóról, köztük volt egy Magdika által felolvasott botrány beszámoló: a zugligeti áramszolgáltató ügyfélirodájánál tömeges tüntetést szerveztek, mert hetente van áramszünet az esti órákban, a feldühödött lakosság kártérítést és haladéktalanul helyreálló áramszolgáltatást követel. A cég szóvivője homályosan csak annyit nyilatkozott a portálnak, hogy kormányzati érdekek indokolták a szüneteket, de továbbítják az illetékesek felé az igényt.

 Pár nappal később izgatottan várta az első munkába állásának napját, ma volt ugyanis a díjátadó ünnepség a minisztériumban. Fityek többször is járt a büfében, azzal a céllal, hogy el-elkaphat valamilyen szinten autentikus – khm, bár kevésbé hiteles – pletykát a történésekről, azonban csalatkoznia kellett, nem talált beszélgetőpartnert. Barbika, a platinaszőke büfés kielégítette információéhségét.

-          Jaj, Béla, kiheverte már a hörghurutot? – kacagott harsányan.

-          Iiigen, mondhatni.

-          Akkor mehet a szokásos?  Krémes és egy fekete?

-          Nem, most csak presszókávét kérek.  – felelte Fityek. – Barbi - kezdte intim hangnemben – mi ez a nagy csend a folyosókon?

-          Béla, imádom magát! – kurjantott Barbi – Akadt egy kis difi. Bár nem tudom, illendő-e nekem, büfésnek beavatnom magát, tekintve, hogy .... – tanakodott kacéran a lány. Fityek körbenézett, mint egy összeesküvő és tiszta levegőt szimatolt, ezért kifakadt.

-          Ne csigázzon már Barbika! - szólt szokatlanul határozottan – Mi történt?

-          Hát, a Marci, akarom mondani a Telefil igazgató urat menesztették. – bökte ki óriási műszempilláit rázva Barbi.

-          Én azt hittem kitüntették! mégpedig ma! – esett le az álla Bélának.

-          Állítólag volt valami balhé az áramosokkal, nagy összegű kártérítési igény, vagy tudomis én és Mártonnak kellett elvinni a balhét. Vizsgálócsoport döntött erről és azonnali hatállyal felfüggesztették. A Hivatalban a többség receg, mert hát tudjuk, ha lefejezik a királynőt, jó sok helyre fröcsöghet a vér – szemléletesen körözött műkörmével. –Őrületes nem?

-          Az, az az. – cikázott idegesen fel-le Béla szemgolyója.

Milyen pazar munkanap, dühöngött magában. Fityek Úr, kösd fel a gatyádat, mert sorsfordító idők következnek! Mélázott magában az egérlyukban. Délután kapott egy e-mail-t, kisvártatva Bordás loholt le hozzá, így el sem tudta olvasni..

-          Szerbusz kérlek, Fityek Úr! Engedd meg, hogy gratuláljak, micsoda pompás váltás, színvonal növekedés - lapogatta meg zsíros karjával Béla csoffadt bicepszét Bordás János. „Ezt a blamázst, gondolta a humánpolitikai vezető, most hogy nyalom be magamat ennek?!”

-          Te miről beszélsz? – nézett értetlenül Fityek.

-          Hát a kinevezésedről, a belügyből most szóltak nekem, hogy értesítettek róla.

-          Mindösszesen annyit kaptam, hogy ma fáradjak át a minisztériumba. Telefonon is hívott egy titkárságvezető. Miféle kinevezés? – Béla egyre sápadtabb lett, viaszos fényű lett a feje.

-          Hát a Hivatal élére!  Elővették az anyagodat és formabontónak tartják. – a kínvigyor kezdett János arcára égni.

Történ ugyanis, hogy az áramszolgáltatók sorozatos áramszünetéből fakadó lakossági kártérítési igényekre a minisztérium nem volt felkészülve, és a sokk után megkeresték az illetékest, aki csakis Telefil igazgató lehetett. Az ifjú titán kitüntetés helyett útilaput kapott a talpára, ámbátor nem olyan nagy messzeségbe kellett elzarándokolnia, kapott egy takaros megbízási szerződést a minisztériumtól.

János utolsó anyagában szerepelt, hogy a babanövelő áramszünetek indukálhatnak kárigényeket a lakosság részéről, amelyek fedezésére költségvetési forrást kell biztosítani, vagy kompenzációt nyújtani egyéb formában a szolgáltatók felé. Ő így agytrösztté avanzsált szemben a felkészületlen macsó vezetőkkel!

Másnap kora reggel Fityek Úr eleget tett az invitációnak, elképedt a kedves fogadtatás láttán, amikor az államtitkár vázolni kezdte neki megbízásának részleteit illedelmes kéztartással szót kért.

-          Megbocsásson államtitkár úr a közbevetésért! Nem áll módomban elfogadni a pozíciót. Nagyon megtisztelő a felajánlás, azonban vissza kívánok térni eredeti szakmámhoz és hosszas tervezgetés után egy terméket próbálok piacra dobni. Köszönöm a lehetőséget!

Azzal felállt, japán élmunkásokat meghazudtoló módon – még utoljára - meghajtotta fejét és kisétált a puha szövésű szőnyegen a friss levegőre. Hát így ért véget egy csodás közigazgatási karrier! Pár héttel később Magdika ébresztette már hat órakor.

-          Béla, megjelent a hirdetésed a kisszakiban! Szuper a szlogen!

Béla mérges volt, hogy a ménkűben nem fáradt az asszony az éjszakai műszak után sem?! A reklám, kérem szépen imigyen szólította meg a kedves leendő vásárlókat:

„Elege van a sorozatos áramszünetekből?

A megoldás a Fityek-féle mikrogenerátor!”

A nagy zugligeti áramszünet

A kopott berendezésű iroda nem különbözött sokban a sajátjától, itt viszont a kilátás sokkal szebb volt, látni lehetett a Bazilika tornyát és a Lánchíd tetejét. Félszegen nézte a titkárnőt, amint az lelkesen telefonált az asztal mögött, vélhetően nem hivatalos ügyben.

-          Jó, jó, oké, oké, akkor puszikállak! – csattant le a telefonkagyló és a titkárnő mosolyát lehervasztva nézett rá. – Fityek Úr? – kérdezte bizonytalanul noteszében keresgélve, mire a férfi  esdeklően bólintott. – Fáradjon be, Bordás osztályvezető már várja.

-          Köszönöm – felelte gyorsan és kopogást követően bement a másik irodába.

-          Á, jó napot, szervusz Béla! – köszönt rá kedélyesen Bordás János, a humánpolitikai vezető.  – Mit szólsz a felújított irodához? Újak a székek és a fotelek a tárgyalónál.

-          Csodás, csodás! – lelkendezett Fityek Béla.

A tervezési osztályon dolgozott tizenhárom éve, jól ismert mindenkit a hivatalon belül, már a régiekből, az újakkal nehezebben alakított ki közös hangot. Eredetileg villamos mérnöki végzettsége volt, de csak a diplomát követő évben dolgozott a szakmájában, az Ikarusznál, utána felesége, Magdika unszolására átnyergelt a közszférába. Akkor jó ötletnek tűnt a kiszámítható hivatalnoki élet, sőt egyenesen gyógyírként hatott a gyári zajban megfáradt Béla idegeire. De a megszokás nagy úr, és a kiszámíthatóságot felváltotta a káosz és a kapkodás. Kreativitása fokozatosan hagyta el, hangulatára általában a levertség volt jellemző.

-          Nos, foglalj helyet Fityek Úr! – mutatott a pompás mustárzöldes-sárga fotelekre Bordás, aki régi motoros volt, az erőszakosabb fajtából, bár kétségtelen, hogy lojalitása becsülendő volt és hajlandó volt kiállni a dolgozókért, ezért viszonylag népszerű volt a kollektívában.

-          Béla – kezdte mondandóját – tudom, hogy még az elején vagy az új munkakörnek - kezeit jelentőségteljesen végighúzta feszülő pocakján. – Mint tudod, nagy várakozással tekintenek a minisztériumból az elképzeléseinkre, ezért kértek meg, hogy tájékoztassalak arról, hogy a projekt minden támogatást megkap. Ha valamire szükséged van, jelezd felénk, és igyekszünk beszerezni, vagy megtesszük a szervezésiek felé a jelzést.

-          Ez nagyon kedves, köszönöm. – nézett zavartan Béla. – Milyen beszerzésre gondolsz?

-          Ööööö, nem tudom, nem lett konkretizálva,  - habogott tudálékosan Bordás - a szokásosak: lehet az asszisztens felvétele, külföldi anyagok, könyvek beszerzése, hozzáférés internetes adatbázishoz, kényelmi beszerzések. Rád van bízva Bélám. – mosolyodott el.

Fityeket teljesen letaglózta a megtiszteltetés, elöntötte a melegség: hiszen akár lehet egy új kávéfőzője is!

-          Átgondolom, ez mindenképpen remek, egyeztetek a főosztályvezetővel. – mondta gépiesen, mint egy japán élmunkás. Többnyire minden kollégája az unalmas számítógép pötyögőt látta benne.  Na ja ,többnyire jogosan!

-          A Te szavad a döntő! Rajtad a világ szeme! Csak értesíts, ha bármi van, nem is kell feljegyzés, elég egy mail! – veregette meg Fityek vékonyka hátát János.

-          Köszönöm. Akkor hát további jó munkát, szerbusz! – állt fel gyorsan Béla.

-          Egy pillanat, Béla, kapsz egy kis meglepetést - csapott homlokára Bordás, majd gyorsan odaszaladt asztalához és elővett egy vaskos borítékot. Csak nem?! Lelkendezett Fityek, talán kap soron kívül egy adag étkezési utalványt?

-          Az új munkakörhöz új névjegykártyát csináltattunk a központi nyomdánál. Parancsolj, kérlek!

Béla kivett egy kártyát és átfutotta az adatokat: stimmelnek – Fityek Béla szakmai tanácsadó- népesedésügyi biztos, Szociográfiai Tervhivatal, Tervezési Osztály telefon, e-mail, cím, szobaszám. Fogalma sem volt, hogy mégis kinek osztogathatja szét ezt a töménytelen mennyiségű kártyát, volt vagy háromszáz darab.

-          Köszönöm. Ez jól fog jönni. Minden jót! – mondta kissé tanácstalanul búcsúzáskor Béla. Miután távozott, Bordás kiszólt a titkárnőnek:

-          Emese, kapcsold az igazgatót!

A liftből kiszállva Fityek morfondírozni kezdett azon, hogy mégis mit fog tudni letenni az asztalra egy hét múlva, akkor lesz ugyanis egyeztetés a minisztériummal. A bizonyos projekt röviden-tömören: a népesség növekedés felgyorsítása több szektorra kiterjedő eszközökkel. Fityek Úr meglehetősen távolinak érezte a feladatot a kompetenciáihoz, mások előtt bátor képpel vágott hozzá. Mire visszatért az irodájába rájött, hogy negyed óra múlva ebédszünete lesz, így már nem kezdett bele semmibe, ami óriási szerencse volt, tekintve hogy Gizi bedugta a fejét az ajtóján. Gizi tulajdonképpen a társa volt a projektben, eredetileg szociológus, mindenfélével foglalkozott már, a legtöbb EU-s projektben benne volt a keze. Átbeszélték a héten már körülbelül harmadjára, hogy mivel a megrendelés három soros megbízás volt, továbbra sem tudják, mi a hatáskörük és milyen pénzügyi támogatást élvezhetnek.  Gizi pár perccel később korgó hasára hivatkozva ellibbent a vegán ebédes dobozáért, Fityek Úrszokás szerint a szomszédos utcában lévő kifőzde felé vette az irányt.

Jó egy éve rászokott a kosztjukra, nem is lett volna ez baj, csak a több szezont kiviselt öltönyei és zakói kezdtek kissé szorosak lenni. Fityek egyébként ránézésre nem volt béna, a ruházata és a hajviselete adta rá az idétlen álarcot, ha ezeket egy stylist alaposan leradírozta volna róla, egészen fiatalos külső lakozott alatta, hiszen a Béla még nem volt 40 sem! A külsőn továbblépve megállapítható, hogy az irodai aktaszag úgy belepte személyiségét, mint nyaranta a szemetest a legyek. Pedig szükség lenne, egy kis pro aktivitásra. Oda kell tennie magát, ezt a dolgot nem ronthatja el, mert akkor kirúgják és az Ő korában mihez kezdhetne? Agyalt a tökfőzeléke felett. A fasírt már elfogyott. Ha valami maradandót tudna letenni az asztalra ebben a népesedésnövelő izében talán még elő is léptethetnék és akkor több juttatást kapna! Ábrándos tekintettel, köszönés nélkül távozott.

Kedvetlensége nőttön nőtt, a délután folyamán hevenyészett vázlatokat gépelt egy word doksiba, azokat nem a központi meghajtóra mentette, hanem a gépe saját memóriájába. Hazaindult a kellemes őszi estében, a vacsora a megszokott módon telt. Magdival átbeszélték a nap történéseit, felesége nem győzött csodálkozni az új névjegykártyán.

-          Hm, ez nekem gyanús – huncutosan kacsintott – Bélám, egy átkozott projekt miatt nem adnak Neked új névjegykártyát, ez egy sóher banda! Én itt előléptetést szimatolok, nemsokára kineveznek! Juhéjj! – tapsikolt Fityekné. - Gyorsan elmosogatok, aztán megnézhetjük a … hö! – egy kattanás és teljes sötétség borult a lakásra.

-          Megint az áramszünet! Ezt nem hiszem el! – pufogott Béla.

Félig - meddig rutinosan botorkált ki az előszoba szekrényhez és keresgélte ki az elemlámpát és a gyertyákat.

-          Itt kukulhatunk egész este! Remek.

-          Ne legyél dühös, a múltkor is hamar kijavították a hibát. Egyébként is februárban volt utoljára és most október van! – csitítgatta Magdi.

A percek rendkívül lassan teltek, egyenesen vánszorogtak. A feleségének ötlete támadt, kihozta a kamrából a nővérétől kapott francia bort, amit különleges alkalmakra tartogatott. Bélát ritkán lehetett rávenni az ivásra, most azonban könnyen csusszant le a torkán a mélybordó illatozó nedű.

-          Béla – suttogta szinte alélt hangban Magdi.

-          Hm?

-          Ha már így romantikázunk, menjünk át a hálóba, kicsit lejjebb lazulhatnánk! – kuncogott.

-          Nincsen fűtés, kezd kihűlni a lakás. Meg aztán ki tudja, lehet itt is szerelnek majd valamit, a lakáson belül – sorolta a kifogásokat Fityek Úr.

-          Fel nem foghatom, mi ütött beléd Béla! Olyan vagy mint egy aggastyán! Kiábrándító vagy, emlékszel, a múltkor volt egy cikk az amerikai áramszünetről, hogy a párok összebújnak ilyenkor, Te, Te, Te meg. – fortyant fel felesége.

-          Milyen cikkről beszélsz? – nézett a bortól ködös tekintettel Béla.

-          Á, lényegtelen! – Magdika felállt és a hálóban hangosan letottyant az ágyra.

Béla pár percig még magában ült a kanapén, a boros poharat akkurátusan újratöltötte, és kiitta, majd bement Magdihoz, illendően bocsánatot kért érzéketlensége miatt és kedvesen cirógatni kezdte párját. Pár órával később fényárban úszott ismét a lakás. Magdi nyögdécselve próbált vissza aludni, Béla azonban mint egy bevetésre váró katona sietve kikelt az ágyból és elkezdett dolgozni a laptopján, szemében lázas tűz égett. Hogy ez Magdolna hatása volt? Ki tudja. Bombasztikus ötlete támadt és hihetetlen határozottság lett rajta úrrá! Ez az Fityek, most átütő sikereket érsz el, lelkendezett magában.

A strapás éjszaka alatt többszörösére nőtt a borostája, ezért egy soron kívüli borotválkozást kellett beiktatnia reggel. A kreativitás ára – gondolta vagányul.

Másnap szokatlan mosollyal indult dolgozni, felesége elolvadt a kellemes hangulatú reggelitől. A Hivatalban Béla határozottan kopogtatás után rontott be Gizihez. A cingár nő éppen muffint zabált. A szája és a terítőnek használt  akta tele volt morzsával.

-          Helló, Gizi! Átküldtem egy anyagot, haladéktalanul olvasd el és egyeztetünk róla negyed óra múlva!

-          Szia, Béla! Á, tudod, csak egy kis nass, nem szoktam soha, de most nem bírtam ezt a ködös reggelt. Hehe! – pirult el Gizi. Ezt a blamázst, 9 óráig egy embert nem szokott hallani a folyosókon sem, nemhogy bemenjenek az irodájába! Mi ütött ebbe a pasiba?

Mire felocsúdott, Fityek már ajtón kívül volt. Gizi lázas iramban kapcsolta be számítógépét, majd miután elolvasta a Béla által küldött dokumentumot megkezdték az egyeztetést. Délután tovább folytatták az egyeztetést a főosztályvezetővel és két másik kollégával a projekt tervről. Másnap bevonták a társosztály gyakornokát és egy külsős tanácsadót a dologba. Jövő hét keddig kellett egy stabil alapokon álló projekt-tervet lerakniuk az igazgató elé, akinek a jóváhagyásával prezentálható az anyag a minisztériumnak.

Az igazgatót bizonyos Telefil Mártonnak hívták. Nem olyan régen diplomázott le közgázon, egy tipikus ifjú titán, jó kiállás, energikus munka attitűd. Amikor hétfő délelőtt fényes fekete üvegasztalán meglátta Fityekék anyagát gyors olvasásba kezdett, pár perccel később behívta titkárját, akivel ismét felolvastatta a mindössze egyoldalas anyagot. Továbbra is kissé értetlenül állt az ötlet előtt:

-          Bence, gondold át kérlek a dolgot, én csakis kizárólag szakmailag feddhetetlen alapokon álló anyagot vagyok hajlandó leadni a minisztériumnak – szólt határozott hangnemben titkárának  Telefil.

-          Rendben van. Mi a határidő? – kérdezte akkurátusan a titkár.

-          Határidő? Tegnap!!!! Ez egy három bekezdésből álló fecni. Tíz perc múlva gyere vissza vele.

Hessegette ki az igazgató Bencét. A reggel során módszeresen beállított haja kezdett szétesni, konstatálta a vitrin üvegen megjelenő tükörképéről. A francba! Ha ezt elcseszik, nem lesz még egy sansza, mehet vissza az egyetemre tanársegédnek. Kettő cigit nem tudott elszívni és megint itt volt Bence, aki évfolyamtársa volt, többnyire együtt nyerték meg a csocsóbajnokságokat a Fehér Vitorlás borozóban.

 -  Hm? Ki vele! – biccentett oda a titkárának.

 - Ütős ötlet, van benne ráció és nézd, tagadhatatlan az az előnye, hogy nulla forint költségigénye van! Ez szenzációs húzás! Én abszolút amellett vagyok, hogy menjen az anyag felfelé. – szólt eltökélten Bence.

E pillanatban nehezen lehetett eldönteni ki-kinek a főnöke, mert Márton nagy megkönnyebbüléssel itta a titkár szavait és már írta is alá a doksit. A népességnövekedést célzó projekt pilot anyaga kedden már egy faragott tölgyfaasztalon pihent. No, kérem, ha az akták mesélni tudnának! Megannyi kéz teszi őket ide-oda, ráncigálják őket folyosón le-fel, liftből ki-be, a sok irodista kéz lapozgatja, kóstolgatja, ízlelgeti őket! Kemény életük van. Ez alól Fityek Úr aktája sem kivétel, sőt azt kell, hogy mondjam, szomorú sorsa lett. Vastag piros filctollal ráírták, hogy mit-hol kell átírni benne soron kívül.

Fityeket letaglózta az anyag kudarca. Pedig egy feljegyzést is készített az eszközigényeiről. Ezek szerint ezt már ne továbbítsa Bordásnak? Tanakodott ködös tekintettel, amikor Telefil igazgató ütemes karlendítésekkel tette helyre Fityek elképzeléseit.

-          Egyáltalán figyel Fityek? – kérdezte szúrós tekintettel Márton.

-          Öööö, igen, igen, tehát legalább három oldal terjedelemben, - hevesen jegyzetelni kezdett – előnyök-hátrányok, után-követés, előzetes felmérés. Rendben van igazgató úr. Elkészül a javítás.

Teltek múltak a hetek és Fityek Úr anyagáról nem érkezett visszajelzés a minisztériumból, beköszöntött a tél, vele az ünnepek és a kemény fagyok. Fityek nem kapott jutalmaz az év végi ünnepségen, méltatlanul mellőzöttnek érezte magát. Magdika vigasztalta két szép rúd bejglivel: egy mákos és egy gesztenyés…. mennyei ízek!

Fityek Úrral év elején közölték, hogy a népesedésügyi biztosi munkakörét megszüntették, gyakorlatilag indokolás nélkül hagyták, Bordás csak annyira közölt vele, hogy fent okafogyottnak minősítették a munkakört, mert a megkívánt intézkedéseket majd team munkában kezeli ezentúl a minisztérium. „Többfajta szakmaiság kell, Fityekem, szélesebb spektrum” magyarázta Bordás János.

-          Te meg, nézd, vegyészmérnök vagy, mit érthetsz a demográfiához!

-          Villamos – javította ki Béla. „Anyádat!” gondolta magában Fityek és olyan komoly apátiába süllyedt, hogy egy hétig nem járt ki a főzelékeshez.

Mondanom sem kell, hogy Gizi sem nyitotta rá az ajtót, egy bukott tisztviselővel nem foglalkoznak a kollégák, a dolog odáig fajult, hogy előfordult, értekezletekre sem kapott meghívót. A tavasz mámoros illatával költözött be a Fővárosba, kisöpörve a téli tunyaságot az emberekből. Fityek egy unalomtól fáradt pénteki napon arra ért haza, hogy felesége – más nem lehetett – kettő kis cipőcskét rakott le papucsa mellé az előszobában.

Béla szíve akkorákat vert, mint az újirázi katolikustemplom harangja: bimm-bamm. Felesége széles mosollyal üdvözölte és a nyakába ugrott:

-          Nem gyomorrontás volt Béla, nem a töltött káposzta tehet róla, kisbabánk lesz! Én úgy tippelek, az áramszünetkor jött össze – kacsintott Magdika.

-          Hát ez hihetetlen, ezek szerint működik! – ujjongott Béla.

-          Még szép, hogy működik! Az orvosok nem találtak hibát benned!

Az este ünnepléssel, tervezgetéssel telt, Magdikának volt ideje kigondolni a babaszoba beosztását, mert már egy hónapja tudott a dologról.

-          Van ég itt valami Béla, tudom egy ideje nem olvasod az újságot sem, ezért valószínűleg elkerülte figyelmedet a dolog – tolta elé virsli ujjaival a tegnapi számot a felesége. – Nézd csak, a harmadik oldalon.

„Sorozatos áramszünetek a pesti kerületekben” – hangzott az újságcikk címe. A szöveg arról számolt be, hogy január és február óta hetente más-más kerületben volt egy teljes éjszakán át tartó áramszünet az egyes kerületek jelentős részén, elsősorban a panelházas övezeteiben és a családi házas részeken, továbbá a kertvárosokban. A szolgáltató más és más okra hivatkozással magyarázta meg a kimaradást, és hangsúlyozta nincs és nem is lehet összefüggés az esetek között. A lakossági fórumok részéről összeesküvés elmélet jellegű sejtések merültek fel, az önkormányzatok kárpótlást követeltek.

Fityek Bélát átjárta bizsergés: az anyaga mégiscsak átütötte a bürokrácia kínai falát és teljesedésbe ment! Na de, ki tudja, hogy mindez az Ő ötlete volt? Senki, csak Magdika veregette a vállát esténként, és biztatgatta: meglátod, megérkezik az elismerés.

Fityek Úr munkahelyi helyzete tovább romlott, az ötödik emeletről felújításra hivatkozással átköltöztették az alagsorba. Bár Bordás János mindvégig azt kommunikálta felé, hogy ez a magasföldszint: „Bélám, nem látod? Az utcafront felett vagy! Nem sértünk munkafeltételekre vonatkozó előírást, így nem áll módomban továbbköltöztetni Téged”. Az ablakok lőrésszerűek voltak.

Írta: Nioli (SzHN)

Mr. Őzgerinc 2.

-          Felesleges a mentőket hívnod! Inkább az a baj, hogy nincsen ebéd, a leves sem főtt meg, de a második sehol sincsen!

-          Hagyjál ezzel Klári, nem gondolok én mindig a hasamra! – bosszankodott összeráncolt szemöldökkel papi – Fel nem foghatom, miért nem hívtad ki már őket, a Te korodban. Akkora a térded, mint egy húsvéti kalács!

Mivel a kórházba látogatási tilalom én nem mehettem be, papi úgy döntött velem marad, és mamit meglátogatja délután, miután hazavitt. Egy perc néma csönd telepedett a lakásra, miután visszajöttünk a liftből. Papi leültetett a konyhába és adott nekem egy pohár vizet.

-          Bogaram, ma én csinálom a második fogást. – jelentette ki halált megvető bátorsággal.

-          Ó, papa, ne fáradj, nekem elég a leves! – igyekeztem győzködni, már amennyire emlékszem.

Vélhetően mami miatt érzett aggodalmát próbálta elfedni valami hasznos tevékenységgel, így jutott eszébe a főzés, bár mint mondtam korábban, sosem foglalatoskodott a háztartással. A nyaraló az más tészta volt, ott rendezte az egész kertet, rendben tartotta a garázst és a skodát, a fakanál az kizárólag mama kezében volt.

Bekapcsolta a Kossuth rádiót és nekiállt a dagadónak. Hosszasan böngészte a szakácskönyvet, feltűrte ingujját. Izgalmát elárulta a hátranyalt hajából előrekunkorodó tincs, ugyanis a papi ezt mindig visszasimította, aznap erre nem maradt energiája. Egy idő után rájött, hogy jobb híján én őt bámulom, így egy doboz pilótakeksszel és rejtvénnyel bezavart a nappaliba. Teltek a percek és arra lettem figyelmes, hogy mennyei illat áradt a konyhából, kisvártatva benyitottam és a papi ott állt kigombolt ingben és melegítőalsóban a tűzhelynél. Ilyen finom dagadót azóta sem ettem, mellé petrezselymes burgonyát és házi tartármártást készített, ecetes uborka salátával. Papi kifejezetten boldog volt, hogy ennyire ízlett nekem az étel, és még jobban felragyogott a szeme, amikor kértem, hogy szeljen nekem még egy kis húst. Kettő órakor telefonálhatott be a kórházba, mami lába elrepedt, már begipszelték, pár napig bent tartják. A pap valamelyest megnyugodott, leroskadt a székre és konstatálta, hogy ő bizony elfáradt és nagyon éhes, elfelejtett ebédelni. Bekapott pár falatot és féktelen vadászatba kezdett a kamrában, ételhordó után.

-          Mit keresek, mit keresek?! – méltatlankodott – hát az ételhordót, nem tudom hol tartja Klári!

-          Miért nem kérdeztél engem? A szemetes melletti szekrényben vannak – vetettem neki oda durcásan.

A mosogatást együtt oldottuk meg, papi bőségesen pakolt az ételhordóba maminak.  Anyáéknak mindent részletesen előadott és nem is maradt nálunk semeddig, ment be a kórházba. Anyám arca ledöbbent, amikor búcsúzáskor így szólt:

-          Egyetek egy kis dagadót, én sütöttem!

Szóval nagypapa, aki addig maximum enni járt a konyhába nekiállt főzni, sütni. Amíg mama a kórházban volt minden nap vitt be neki frissen készített ételt, s mikor mamát három nap múlva kiengedték hetekig ő főzött rá, míg gipszben volt. Mai napig úgy gondolom ,hogy a nagymama azért épül fel olyan gyorsan, mert látni akarta a saját szemével, hogy nagypapa főzi a-tól z-ig egyedül az összes ételt, amit elé rakott.

Így esett hát, hogy papámból előbújt a mesterszakács. A lábtörés utáni szombati ebédeket kizárólag ő készítette, eleinte nagymama ágállt ellene, próbálkozott besegíteni, de papa rászólt és elzavart minket semmit tenni, sétálni.  Úgy változott meg a menetrendünk, hogy mamival többnyire fodrászhoz, piacra és szabónőhöz mentünk, a cukrászdát viszont nem hagytuk ki és mire hazaértünk papa várt minket újabbnál újabb fogásokkal. A magyaros ételeket felváltották az olasz, bajor, majd francia receptekből készült különlegességek. Néha teljes magabiztossággal, máskor fokozott izgalommal figyelte kóstolásainkat és ítéletünket.

Nagypapa szenvedélye szerencsére még évtizedekig kitartott, emlékszem, egyik utolsó karácsonyakor őzgerinc formát kért tőlünk: tudod, bogaram, a mamié már berozsdállt! felkiáltással.

Mr. Őzgerinc 1.

Mr. Őzgerinc, avagy papi a mesterszakács

A ’80-as évek közepén voltam alsó tagozatos, imádtam azt az időszakot. Ma már lehet nem is használják ezt a kifejezést, hogy alsós és felsős, az én időmben komoly vízválasztót jelentett az iskolai ranglétrán. Sok hidegrázást kapnak ettől az érától, mert borzasztóak voltak a feltupírozott, belakkozott frufruk, a ciklámen rúzsok és a márvány-koptatott farmerek, szokták még utálni a korszak zenéjét, az akkor menő tv sorozatokat, a kazettás magnókat. Ezeket a mai napig mind imádom! Ha tehetném havonta egyszer biztosan időutaznék, mégpedig úgy, hogy visszavedlenék töpörtyű magamba és ott üldögélnék Horváth papiék karosszékében a szombati ebéd után, tele pocakkal és reményekkel vagy kilószám kenném magamra anyám színváltós rúzsát és csillámporos szemfestékét, amit apa hozott a Szovjetunióból.

Emlékszem a mami desszertes tányérjának a szélére, a piros-barna mintákra és azoknak az isteni zserbóknak az ízére! A magyar konyha hőskorát élte, nem voltak komoly trendek, sztárséfek, csak papír cetlire lefirkált receptek, lefűzött receptes noteszek, és rongyosra lapozott szakácskönyvek. Szombat délutánonként mamiék elbóbiskoltak az újság alatt és én csak ettem-ettem a karosszékben ülve a sütiket. Minden második szombat reggel a nagypapi értem jött a fakó csibe-barna skodával. A szüleim azt mondták, illik meglátogatni a nagyiékat időről - időre, vagy, hogy dolguk akadt, és én sajnos nem mehetek, valószínűleg csupáncsak kipihenték a hétköznapok fáradalmait a telkünkön vagy barátaikkal. Lényegtelen az ok, a menetrendünk az alábbi volt: először beugrottunk a közeli restibe egy bambira, utána a fehér galambos játszótérre mentünk, ahol kedvemre nyúzhattam az összes játékot. Gőzöm sem volt már akkor sem, miért hívják fehér galambosnak azt a teret. A papi igazi úriember volt, hátranyalt hajjal és élére vasalt nadrágban járt, kedélyesen pöfékelt a játszótér szélén, szóba elegyedett az ebédfőzésben kipirult anyákkal, mamákkal. Nem sokat idéztünk itt sem, tudtam, ha egyet int a kezével, nekem mennem kell, mert a lottózó következik, utána pedig a Maneczki cukrászdába vesszük az irányt.

A cukrászda kellemesen patinás épületben volt, kissé koszos ablakain homályosan csordogált be a fény, szerettem legeltetni a szemeimet a süteményeken, amelyek ma mind retronak számítanak: rigó jancsi, képviselő fánk, lúdláb, dobos torta, keksztekercs, négercsók. Bár nekem az örök kedvenc a túrós szelet maradt, vagy maximum a pogácsa. A levegőben az édes cukorillat keveredett a mosogatólés rongy szagával. A nagypapi mindig kissé egykedvű ciccegéssel adta tudtomra, hogy nem érti, miért ezt a semmilyen túrósat kérem minden alkalommal. Ő természetesen feketét rendelt, cukor, tej nélkül. A bejárathoz közeli ablak mellé ültünk le a leggyakrabban, onnan papi rálátott a bejövőkre – és ezt csak mostanában raktam össze – a Gizi néni dekoltázsára.  Elővette a Kossuthot és a legbékésebb arccal nekiállt szívni, mialatt illemtudóan megettem a süteményemet és figyelmesen hallgattam meséit. Nem léteztek mobilok, meg egyéb nyomogatnivaló, fülbe dugható kütyük és így az emberek frankón kedélyesen egymás szemébe néztek és pár szót váltottak egymással: maga mit visz?, hogy vannak az unokák?

-          Befejezted bogaram? Menjünk, még benézünk Kálmán bácsihoz! – pillantott karórájára és nógatott indulás előtt.

Kálmán bácsiék mamiék utcájában laktak a Petőfi tér mellett, szigorúan hat darab francia krémest szállítottunk el nekik a skodán. Kálmán bácsi felesége irtó harsány nő volt, becsavart hajjal álldogált a konyha kredencnél és hülyébbnél hülyébb kérdésekkel traktált, már alig vártam, hogy lelépjünk.

Nagyi hatalmas cuppanós puszival várt, papával úgy ölelték meg egymást, mintha hetek óta váltak volna el. Papi nem vitte túlzásba háztartási teendőket, minket már a terített asztal és a tiszta szagú lakás várt.

Tisztán emlékszem arra a májusi szombatra, amikor megváltozott ez a korábban megszokott koreográfiánk: az új fehér lakkcipőm volt rajtam és büszkén rohantam be benne a gangról mamihoz, de nem fogadott a jól ismert sült hús illata. A konyhában sem volt senki, amikor beléptünk a nappaliba a papival, aki időközben utolért ott találtuk mamit a karosszékben ülve, a térdét hatalmas kötözés borította. Felmosás közben megcsúszott a rongyon és elterült a konyhakövön. Papit sosem láttam annyira idegesnek, mint akkor, kirohant a hűtőhöz és jeget hozott be, utána egyből tárcsázta a mentőket, mialatt végig simogatta mami fehér haját.

Nioli SzHN

Emília kitűzője 3.

A pici, gombszerű ékszer körül keletkezett pír gyorsan gyógyult Emília orrán. Forradalmi változásként telepedett rá egy új szokás a lányra: már nem kritizáló, hanem kíváncsi tekintettel nézegette magát a tükörben. Szépnek látta új ékszerét és így akaratlanul is pozitívan kezdett viszonyulni orrához. Pár nap alatt eltűnt a mindig jelen lévő sóhajtozása sminkelés közben. Úgy viselte az orvosi fémet az orrában, mintha háborús hőstettet tanúsító jelvény lenne.

Vissza kellett mennie az ékszer üzletbe mindezt megköszönni, mert Mihály katalizátorisága tagadhatatlan volt ebben az orr forradalomban. A férfi éppen záráshoz készült pakolászni, amikor Emília ajtónyitására csilingelt a majom csengő a türkiz kék ajtó felett.

- Hello - hadarta a nő, alig oda nézve - Már többen megdicsérték a piercingemet. A munkahelyen is! Ez nagy szó. Azért jöttem,... hogy ...öö... vegyek egy szebb darabot. Már jól begyógyult. - mutatott erőltetett vigyorral a fejére.

A férfi melegen mosolygott. Nem, ő maga nem volt meleg! Kiállhatatlan ez a sztereotípia: ha ékszer üzlete van, akkor meleg, ha fodrász akkor meleg...

A teljes választék káprázatba ejtette Emíliát, Mihály részletesen mesélni kezdett neki az ékszerek beszerzési útjáról, üzleti kapcsolatairól szerte a világban. Emília nagyon nehezen választott egyet a piercingekből, kért egy kávét és hallgatta a férfi előadását az ezüst ékszerekről. Aztán egyszer hirtelen Mihály témát váltott.

- Igazán nem akarlak megzavarni, de már egy órája zárva vagyunk hivatalosan és nekem rettentően korog a gyomrom. Tudok egy csendes helyet, ahol enni szoktam. Elmegyünk, megmutassam neked? - kérdezte kulccsal a kezében Mihály.

Emília hamar összerakta, hogy nyolc óra felé jár az idő és hangtalan biccentéssel jelezte, hogy el kívánja hagyni az üzletet. Kedélyes diskurzus közepette csoszogtak tovább pár utcával arrébb, hogy hajnalig szórakoztassák egymást.

Mi kell a hétköznapi csodához? Képzelőerő... és bátorság, hogy bízzunk a változásban és leginkább magunkban.

Emília kitűzője 2.

Emília szeme óriásira tágult, ránézett a férfira, aki bátorítólag bólogatott felé.
 - Hogy hívnak?

- Mihály vagyok.

- Figyu, szórakozol velem? ... Mihály! Ebbe az orrba piercinget rakni!?! - a férfi nevénél a hangsúlyt jól megnyomta, dühös és sértett volt, táskája felé nyúlt, hogy teátrálisan távozhasson. A tervét sajgó combja és Mihály akadályozta meg.

- Tökéletesen passzol a vonaladhoz és a színei kiemelik a szemed zöldjét - folytatta nyugodt hangon a férfi.  Ez orvosi fémből készült, a kő opál, Indiából jött mind. Egy kilométeres körzetben három helyet is tudok, ahol piercinget tetethetsz be magadnak. Gyors és csöppet fájdalmas.

Emília továbbra is a táskájába kapaszkodott, nem értette a férfi ajánlatát: nyilvánvaló, hogy áltatná magát az orrbavalóval. Mindenki számára egyértelműek az orra méretei, mert ott van az arcán! ez nem olyan, mint a mell, amit így-úgy lehet polcolni, emelni, elpakolni ráncok, fodrok alá rakni.

Mihály tudomást sem vett a nő dühéről, egy tükröt tartott elé és a bal orrcimpájához emelte az apró, csinos ékszert. A hétköznapi csodához képzelőerő kell, másképpen nem megy. Meg kell látni a pillanatban a lehetőséget az örömre, át kell adni magunkat az ünneplésnek.

- Viszem az eredetit és ezen még merengek. - Emília a nyugalmat választotta. Hihetetlen teljesítmény volt a részéről, ráizzadt a tenyere a táskára, ahogyan arrébb lépet Mihály kezeitől és a piercingtől. Visszafogott mosollyal fizetett, Mihály rezzenéstelen arccal csomagolta be a nagymami brosst.

Emília napja hagyományosan alakult, a piacon szétnyomták a turisták és a kiskocsis szatyrú nénik, az ebéd egyedül nem ízlett neki. Hajajj, bátorság kellene ide! Megnézett pár videót a youtube-on a piercing behelyezésről és olyan diadal ittas arccal rohant le az első tetováló szalonnal ötvözött stúdióba, mintha a totószelvényét akarná beváltani.

- Hello, egy piercinget kérek ide, minél hamarabb! - hadarta gyorsan az orrára bökve, nehogy meggondolja magát. Nos, a  rajzokkal borított két méteres hegyomlás sztoikus nyugalommal vette tudomásul a kérést. 

Emília kitűzője 1.

Emília imádta magát csodálni a tükörben. Külső személő annak láthatta kis rituáléját. Varázslatnak tartotta, vagy inkább remélte a csoda eljövetelét: ha sokat nézegeti magát oldalról és profilról, alulról felülről vagy félhomályban, hátha kisebb lesz az orra. Összetörpül. Megrövidül. Vagy megkurtul.
Naponta végig ment ezen a projekten, mint más a szemhéj rajzoláson. No nem, nem a tetováltakra gondolok, hanem akik ceruzával rajzolják.
Mi kellhet a csodához? A hétköznapi csodákhoz képzelőerő.  Emília roppant eltökélt volt abban, hogy megváltoztatja az orra méretét. Gondolati szuggesztióval.  Vannak ezek az orosz mágusok, nagy szakállal, hadonászó kezekkel jutnak az eszébe, amikor koncentrál az orrára.

Ha engem kérdeztek, nem volt nagy az orra, kissé talán túl görbe, hórihorgas, karvalyos.  Gyermekkorában néha-néha csúfolték miatta, nem állandóan.  Huszonévesen hangsúlyos frufrut viselt, harmincas éveiben mély dekoltázst figyelem elterelési célzattal, mostanában, így közel a  negyvenegyhez nem találta az ellenszert, ami elvonzza a tekintetet az orról.

- Baromság! - sóhajtással fejezte be aznapi koncentrációját és indult el a piacra dzsungelt ábrázoló sálat tekerve a feje köré. A Dob utca sarkánál a lába megcsúszott egy a járdán felejtett sörös dobozban, jó nagyon lökött magán előre, csak hogy ne essen pofára. A rángatózás hatására turbánszerűsége lefordult a hajáról.

- Segítsek, segíthetek?! - kiáltott egy izgatott hang színesre mázolt parányi üzlet ajtajából.

- Ööö... nem - Emília oda sem nézett, csak egyenes tartással felállt és nem akart tudomást venni megrándult combjáról. A férfi az ajtóban elhatározásra jutott:

- Még tart a nyitási akciónk, de valószínűleg még így sem lesznek sokan, gyere be egy kávéra.

Első ránézésre egyszerű képlet: az üzletnek forgalomra, Emíliának pihenőre volt szüksége, de a dolgok nem működnek ilyen szimplán. Emília biccentett egyet a magas, cingár férfi felé és tétován belépdelt a boltba. Egy ékszerüzlet volt, nem nagyvilági, hanem inkább egzotikus.

- Feketén? - kérdezte a férfi és már pörgött is a keze a kávégépen.

- Igen, tökéletes és köszönöm az invitálást. - Emília körbejártatta szemét a bolton: a pultokban nyakláncok, nyakékek, brossok, karperecek, fülbevalók mindenféle színben és anyagból. - Rengeteg holmid van! - szólt elismeréssel a férfinak, aki a kávé mellé egy adag jégkockát is szervírozott sörös pohárban.

- Ezt a receptet nem ismerem - nézett furán Emília.

- A jég a combodra lesz, ha gondolod. - válaszolt okoskodó pillantás kíséretében a férfi, de a végére eleresztett egy mosolyt.

Höhöhhö! Nem húzhatom csak úgy fel a ruhámat! Méltatlankodott Emília, azonban a férfi egy munkapultnál foglalatoskodott ügyet sem vetve rá.

- Ízlett a kávé?! - kérdezte pár perc múlva. - Ajánlhatok Neked valamit?

- Nem, köszi, már kinéztem valamit, azt a türkiz izét, brosst! - szólt céltudatosan Emília és rámutatott egy dél-amerikai, giga nagyságú kitűzőre.

- Most ez komoly? - mosolyodott el a férfi. - Ha a nagymamádnak viszed, akkor eladom Neked. Hm, ide valami egyebet gondolok. - legyintett a nő arcvonalára, akár egy varázsló. Helyben vagyunk, orreltakaró maszkot fog ajánlani. Tudtam! Emília feszülten fújtatni kezdett.

- Ezek közül, esetleg, mit szólnál ehhez?  - kinyitott egy sötétkék bársonnyal bélelt dobozt és kiemelt egy csillogó, parányi ékszert.

Nioli

Ásványok tisztítása, karbantartása és energetizálása

1. A statikus töltések levétele céljából 10 percre folyóvíz alá helyezzük a kristályt. Figyelem: bizonyos ásványok nem viselkednek jól víz hatására, következésképpen ezeket ne tisztítsuk, ilyenek például a türkiz, malachit, kalcitok, gipsz fajtájú kövek, sivatagi rózsa, celenit,  azurit.
2. Személyem szerint még nem próbáltam a füstülős tisztítást, amelynek módszere az alábbi:  A köveket 2-3 percre a füstölő felszálló füstjébe tartjuk.
3. Ametiszttel történő töltés: a kristályban eltárolt információkat ametiszttel törölhetjük ki. Ehhez ametiszt kőre kell helyezni az ásványt 2-12 órára.
   
4. Az ásványokat tölthetjük napfénnyel a tisztítást követően, ugyanis az elnyelt hőenergia felerősíti az ásvány hatását. Ennek kivitelezése egyszerű: helyezzük a követ napfénybe, a legjobb, ha 24 óráig (tudom, hogy nem süt addig a nap, így több napig tarthat a folyamat). Fakulnak a naptól:  az ametiszt, apatit, akvamarin, aventurin, citrin, fluorit, kunzit, rózsakvarc, zafír és füstkvarc.
5. Létezik még a földbe elásással történő energetizálás, ezt nem próbáltam. Javaslom az ásási pont megjelölését és a kő becsomagolását :).
   
6.  Véleményem szerint haladóknak való a tudati tisztítás és energetizálás.
   

Bal láb

Előfordul, hogy kibuggyan belőlünk: ma bal lábbal keltem fel! (egyébként ezt a bal oldalra vonatkozó negatív ítéletet kikérem magamnak bal kezesként).

Szóval tegnap velem ez történt. Tényleg vannak olyan napok, amikor majdnem semmi sem sikerül:  a gázrózsára kiömlik, a gyerek nekimegy, a sofőr rám kiabál, a szomszéd beszól, a farmer elszakad, ... stb.

Mit lehet ilyenkor tenni? A káromkodáson és a pohárcsapkodáson túlmenően.

Nekem ezek válnak be:

- mély levegő,

- csend, (háháhá, jó vicc),

 - zene, sőt tánc,

- relaxáció,

- jóga,

- friss levegő,

- séta a friss levegőn,

- séta a friss levegőn egy fröccsterasz felé,

- beszélgetés valakivel, aki nem okoskodik,nem csernuskodik,

- ölelés.

Mi válthat még be? Sokszor eszembe jut, hogy vannak nálam szerencsétlenebbek, akiknek nélkülözniük kell, komoly fájdalmaik vannak, tragédiák sora felötlik bennem és hálát adok az égnek a pozitívumoknak az életemben. Mert pozitív dolgok mindig vannak, csak észre kell őket venni. Könnyű azt mondani, hogy a másiknak egyszerűbb, jobb, szebb, nagyobb és vékonyabb, de semmi és senki sem tökéletes. A gond szerintem akkor komoly, ha ez a bal lábam van feeling állandósul és mindent belep valamilyen szürke köd, ha a mindennapi feladatok ellátása nyűg és a legapróbb fennakadáson is kikészülünk. Akkor időszerű elgondolkozni a változtatáson, értem ezalatt azt, hogy mi az amit magamért meg tudok tenni, hogy jobban legyek. Minden nap megtenni, nem csak néha-néha.

Ami nekem nem vált be:

- egynél több pohár alkohol fogyasztása (a másnap 30 felett könyörtelen nálam és a macskajaj nem fér bele az életembe),

- shopping,

- "mert megérdemlem!" kurjantással édesség fogyasztása,

- mások szidása, mert elszégyellem magam, pláne, ha úgy érzem a lányom sejti, mit motyogok...

Valamilyen ötlet?

Nioli

Ásvány ékszerekről röviden

Emlékeim szerint Magyarországon a '90-es években kezdődött az ásvány ékszerek divatja. Akkor szerencsére kezdett letűnni a '80-as évek mindent elsöprő plasztik divatja - neon műanyag karkötők, klipszek - és fellángolt megint egy kis bohém, hippi, western életérzés a divatban. A bőrből és textilből készült karkötők mellett megjelentek az ásvány karkötők is és azóta sem tűntek el a csuklókról. Anélkül, hogy mélységes divattörténeti értekezésbe merülnék ezen a téren, - ami nem is célom és nincs is hozzá elég ismeretem - bátran kijelentem, hogy manapság az alapdarabok közé sorolhatóak.

Az ásványok pár éve kerítettek hatalmukba és csupán a pénztárcám parancsolt megállást a gyűjtögetésemnek: beszereztem karkötőket, fülbevalókat, marokköveket, metszeteket. Először csupán csak szépségükért, utána viszont egy orvos-természetgyógyász felhívta a figyelmemet egy roppant érdekes könyvre: Michael Gienger Elsősegély gyógyító kristályokkal ( https://bookline.hu/product/home.action?_v=Michael_Gienger_Elsosegely_gyogyito_kristalyokkal&id=82475&type=22 ) című kézikönyve egészségügyi problémák kristályterápiás kezelését mutatja be.

Ebben a könyvben olvastam először a kristályok gyógyító erejéről, felhasználásuk történetéről, karbantartásuk és energetizálásuk módjáról (ezekről bőven később). Azóta nem csak szín és stílus alapján választok köveket, hanem hatásukat is figyelembe veszem.

Egy jól megválasztott ásványból készült ékszer remek kiegészítője lehet egy sportos, hétköznapi megjelenésnek, sőt egy elegáns darab akár alkalmi viseletnek is. Azt gondolom, hogy sokan nem divatból, hanem spirituális, gyógyítási célzattal választják ezeket a kiegészítőket.

Nioli

A kezdetek

Kedves Látogató!

Örömmel tölt el bennünket, hogy ránk talált.

A Nioli ékszer családi vállalkozásként indult 2016-ban. A férjemmel sokat tervezgettünk arról, hogy valamilyen kreatív tevékenységgel kellene foglalkoznunk hivatásunk mellett. És miért pont az ásvány gyöngyöket választottuk?
A válasz egyrészt egyszerű, másrészt nem is annyira rövid: legfőképpen a szépségük miatt. Hosszabban: korábban is vonzódtam a természetes dolgok iránt, elvégeztem természetgyógyász tanfolyamokat, érdeklődtem az ásványok hatásai, gyógyerejük iránt, férjem kitűnő hobbi asztalos; szóval bennünk van a természetes anyagok iránti vonzalom. Gyermekünk születése után ismét elkezdtem jógázni és meditálni, amelyek hatására pozitív változások mentek végbe életemben és újra ásványokat vásároltam magamnak, aztán a családtagjainknak is. És végül rájöttem, olyan ékszereket szeretnék készíteni, amely másoknak is örömet okoz és segítséget nyújt harmonikusabb és tudatosabb életstílus kialakításában!
Ékszereinkkel szeretnénk harmóniát és szépséget csempészni mások életébe is. Mindig is vonzódtunk a természetes alapanyagokhoz, ezért választottunk az ásványokat. Stílusunkhoz leginkább az ázsiai kiegészítők állnak a legközelebb, de tervben van sok minden más is...
Egyedi ékszer kérésével keressen minket bátran!

Nioli