Maca Hari
A vonat kiszámítható döccenésekkel ereszkedett egyre távolabb a fővárostól. Leonóra elcsigázódott a fülke poros levegőjétől és a zajtól, Fehérvár után el is bóbiskolt. Mire kábultan felpillantott frufruja mögül homályosan megpillantotta a Balatont.
Nagy sóhajjal felállt és lehúzta a vonat ablakát, amely fémes csikorgással levonta koszos ablaküvegét, hogy még élénkebben feltűnjön a menta kék tó fénye. A mellette ülő nő fortyanásával jelezte, nincs éppen ínyére a huzat, vattát vett elő pergamenszerű kopásokkal tarkított mélybordó táskájából. Leonóra kiszelőztette a fejét az ablak mellett ácsorogva, majd körülnézett. Egy idősebb néni ült vele átellenben, aki kedélyes mosollyal adta tudtára, örül ,hogy felébred és már vette is elő a termoszban tárolt feketét.
- Igyon kedves, még langyos. – reszkető, ráncos kezeivel határozottan nyújtotta a bögrébe kitöltött feketekávét.
- Köszönöm szépen, nagyon kedvesnek tetszik lenni. – bár tejeskávé párti volt, most mégis élvezettel kóstolt bele a kifinomultnak nem nevezhető méreg erős és cukrozott italba.
A kínálás után a néni bátorkodott belekezdeni egy végelláthatatlannak tűnő mesébe, amelyet Leonóra hálásan hallgatott, mert így jótékonyan elfelejtődött a további sorsa felőli aggodalom. Kettő bőrönd és egy vászonszatyor meg egy női táska, ebbe szuszakolta bele eddigi életét és ez hervasztóan kevésnek tűnt, ezért inkább a néni szája felett sorakozó ráncokkal táncolását figyelte és hallgatott. Mindenkinek képtelen történetei vannak a háború előtti, utáni, közbeni világról, a különbség csak az, hogy hogyan adják elő, sírva, reszketve, vagy rezignáltan, közönyösen, vagy szinte kacagva az abszurd sorsokon.
A néni nem számított rá, hogy a lány részletesen kikérdezi, hol tűnt el a fia?, mikor halt meg a férje, milyen sérüléstől?, kik maradtak életben a családjából?, a kitüntetett figyelem eredményeképpen a néni hálája jeléül a szendvicsét is megosztotta a sovány, viasszerűen sápadt lánnyal. A tartalma várakozásán felül gazdag és ízletes volt: házi kolbász, tejszínes vaj és kecskesajt.
- Nem is pesti vackokkal tömöm meg, megyek megint a tanyára és felpakolva térek vissza. Abból nekem is jut, meg az új nagyságáéknak is. - somolygott el – Jól kell paprikázni a kolbászt, nem ám német módra…
Leonóra érezte, hogy a por kényelmesen becsücsült tenyere redőibe, ennek ellenére boldogan rágcsálta a vastag kenyérszeletet. A szerelvény nagyot fékezett. Balatonaligán voltak. A néni rezignáltan, csak megrándította a vállát, majd visszacsúszott az ülésre és ismételten elfoglalta a kényelmesnek számító helyét. Leonóra időben megkapaszkodott és befejezte uzsonnáját, ügyet sem vetett a kinti kiabálásra. Az elmúlt években hozzászokott az erőszakos kurjongatásokhoz, fenyegető ordibálásokhoz.