Fedezd fel a magányt!
"Legyél kockázatvállaló!” lamentálta
a műkörmös a múlthéten és az anyja is hasonlókat tudálékoskodott a vasárnapi
ebédkor. És mégis hogy a rossebe kellene ezt a tanácsot megfogadnia?! Tűnődött a
parányi tó körül rollerrel körözve a szemerkélő esőben. Hát jó, tegyük fel, merésszé válik, keresi az
újdonságot és akkor mi lesz, ha csak marinálva, sütés nélkül eszi meg a
lazacot? Maximum hasgörcsöt kap, ettől nem fog felfedezni magában semmi eget
verő, eddig mélyen elrejtett kuriózumot. Bukk, bukk, én most felbukkanok és
megváltoztatlak, a személyiséged egy eltemetett része voltam eddig, de most
hogy felszínre törtem bekenek a mázammal mindent és gyönyörű újdonsággá
színezem a létedet.
Bukkanók sora következett és a
roller nagyokat huppanva rángatta le Hildát a lejtő aljáig. Elege lett a
rollerezésből. Felkapta a rikító rózsaszín szerkezetet és felcsapott fejjel
megindult a park kijárata felé. Igazán kellemetlenre sikeredett ez az első
kockázatvállalós projekt-randevú. Nos, igen, ő, mint menedzser, csak ebben
gondolkodott: célkitűzés, helyzetelemzés, eszközgyűjtés és támadás!
39 évesen nem lehet rollerező
életmódra váltani, ellenkezett keményen egy gondolat az agyában, nem, ez nem
lenne helyes, roppan nagy erőfeszítést kívánna tőle, ha most ő ténylegesen
átváltana a rollerre. Minek is vette meg a sportrészlegen? Valóban elképzelte
akkor, hogy ezzel a rollerrel bevágódik az irodába egyszer? pfáj, kész nevetség
volna, hiszen eddig midig kiskosztümben járt és törpesarkúban, mert a lábboltozatának
az az ideális, egyben az elegáns viselet is. Mi következik ebből? Hogy ilyen
öltözékbe nem lehetséges rollerezni. Annyira belemerült ennek taglalásába, hogy
csak a buszmegállóban ácsorogva vette észre, a roller nincs is a kezében. Hol
hagyta? A francos eső egyre jobban szemerkélt, ahogyan visszaindult a park felé
még látta annak a másik sarkánál a rollerrel eszeveszett gyorsan tovasurranó
kislányt és annak vidáman szálló copfját.
Hilda nyomban gyorsjárásba
kezdett, csak nem fog nyíltan szaladni egy kislány után?! Az előbbi szokatlan
sportteljesítménytől elfáradt csípője sajgással jelezte, hogy részéről most már
ideje lenne egy pihenőnek, ehhez nincsen hozzászokva, de nem kapott
szusszanásnyi időt sem.
-
Nem fogom így utolérni, gyorsabb lesz nálam - suttogta
magában és futni kezdett, remélte, hogy nem figyelik sokan a járdáról, csak előre
nézett, nehogy tekintete találkozzon valamilyen kíváncsi szempárral. Valójában természetesen
senki nem figyelte őt. Ez a főváros!
A roller sokkal gyorsabb volt
nála, bizonyosan mágikus lábai vannak annak a kiscsajnak, de mégis hogy
képzelheti, hogy mégis szem elől téveszti ő a tolvajt?! Ő aki minden egyes
fitying elírást megtalál az aktákban és a legutolsó petákig elszámolást kér a
legkisebb tételről is.
A rózsaszín rollert egy hét év
körüli kislány hajtotta, alighanem a helyi ifi bajnok lehetett ebben a
versenyszámban, immáron az ötödik kereszteződés zebráján suhant át, egy
saroknyira tőle a roller eredeti gazdája bulldogmódjára fújtatva. Szőke hajában
kék masni díszelgett, koszos nadrágján BATMAN vagy valamis hasonló szuperhős
mosástól és játéktól lepergő rajza díszelgett, arcán üdvözült mosoly. Ő élvezte
a rollerezést! Pár perc alatt elért egy kihaltnak tűnő gyártelephez, ahol a kavicsos
tereptől kénytelen volt gyalog folytatni az útját. Hilda dizájn futófelsője a
hónaljnál és a hátánál sötétfoltosra izzadt, haja szétbomlott, lába remegett a
feszített tempótól; kikerekedett szeme űzött vad módjára kereste a szökevényt
és meg is látta, amint sétál egy betört ablakú, omladozó falú lepukkant
csarnokon keresztül egy félig kidőlt ajtófélfánál és széttört ajtó között
tátongó lyuk felé. Remélte, hogy a hely nincsen bekamerázva, nehogy
birtokháborításért feljelentsék, hamar eloszlatta kételyeit és elindult a
nyílás felé, nehogy szem elől tévessze a tolvajt.
Az épületben fullasztó por
szállt, éppen kipréselte magát a szabadba és nem tágított a fejéből a gondolat,
hogy még ha vissza is szerzi a rollert, tutira széjjelkéselik a gettóban. Mert
a magafajtát kiszúrják messziről, előkelő, tudatos, biztosan tele van pénzzel,
mindannak ellenére, hogy nyilvánvaló, hogy ilyet rohadt feszülős ruházatba nem
lehetséges pénztárcát, de még csak bankkártyát sem elrejteni.
A gyárépületet övező,
hozzávetőlegesen egysávos utca hevenyészetten kanyargott, szélein mindenféle
lim-lomok fetrengtek, Hilda látott itt cipősdobozoktól kezdve sparhelten át, a
játékmackóig mindent. A copfos lány pár száz méter után bement egy valaha mustársárga
falú, földszintes épülethez tartozó félig bedőlt vaskapuján keresztül egy gazos
udvarra. Többen álldogáltak, üldögéltek a terepen, vegyes életkorban süvöltöző gyerekek,
cigiző nénik, bácsik; szanaszéjjel székek és játékok hada a fűben és a valaha
kellemes hangulatú tornácon több asztalon poharak álltak. Mit fogok most
mondani? villant be a kétség az agyába, de nyomban eszébe jutott, hogy az
asszertivitás tanfolyamon tanult beszéd-technikát fogja alkalmazni.
Csatakban lógó haját apró
mozdulattal a füle mögé simította és erélyes, ámde kedvesen fodrozott hangon
megszólalt:
-
Jó napot kívánok! Lenne egy problémám. –
szegezte rivalló tekintetét a kislányra, aki nem átallott pimasz, hatalmas kék
szemeit ártatlanul felemelni egy termetes matrónára.
-
Mi a gondja? – mordult rá bajusza alól a sötét
hajú, zsíros húsú ötvenes éveiben járó nő.
-
Az a rózsaszín roller az enyém és szeretném
visszakapni! – kezdte Hilda minden kertelés nélkül.
A termetes nő átfordította nyakát
a Jane Fonda-nak öltözött nőről a kislányra. Értetlenkedést sugárzó
kézmozdulatot tett és elhessegette Hildát a terepről, még hozzá is ért rikító
kék topjához.
-
No, nem, szó sem lehet róla – és már tolta is a
hajdanvolt kapu felé az idegent, amikoris Hilda magából kikelve felemelte a
hangját.
-
Engem nem tologathat csak úgy kifelé, Barackfőy
Hilda vagyok, projekt menedzser és a roller, az ott ni, az én tulajdonom, kérem
szépen vissza. – tette csípőre téve a kezét, jelezvén, hogy nem hagyja el a
színhelyet.
A kislány fellépett a tornáchoz,
haját kezdte el szórakozottan húzogatni és külső szemlélőként tekintett a
jelentre, míg a matróna széles alkatával eltakarta a sporteszközt, hátha így
nem kuncsorog tovább utána a mádám. Azonban a megúszás nem ment ilyen
egyszerűen.
-
Már miért lenne a magáé? – vonta kérdőre egy
bagózó hapsi, kb. 35 és 55 év közötti, nehéz ezt belőni, mert a ruházat és az
ápolatlanság lehetetlenné teszi a kormeghatározást, kivéve, ha régész az illető.
-
Nem értem a kérdést!- rivallt rá türelmetlenül
Hilda. – A lány – pöckölte ujját Dzseni felé. – ellopta mellőlem a rollert a
parkban, amikor nem figyeltem oda.
-
Ó és ki vót ennek a szemtanúja? Bizonyítsa be,
hogy a magáé ez a gyerekméretű járgány! – vette vissza a prímet a termetes
matróna. – ilyen holmit gyerekek használnak – legyezgette bizonytalanul tömzsi
ujjait a roller felé.
-
Na jó, ebből elég, ki a gyermek szülője? –
horkant fel maximálisan pulykavörösen Hilda.
Ekkor lépett ki a
nyárikonyha-szerű épületből egy nagyon vékonyka szorosra befont és egyben mégis
zilált hajú fiatal nő, szürke ruhában a gyepre. Egyenesen Hilda felé nézett és
megtörölvén a kezét a konyharuhában, a másik mélybordóra lakkozott manikűrös
kezét határozottan megrázva bemutatkozott.
-
Giliczeiné Erzsi és ő a lányom Dzsenifer. Mi a
probléma? mit csinált a lányom? – az anyának olyan selymesen megnyugtató hangja
volt, hogy Hilda hirtelen szemétségnek érezte követelőzését.
Kínos csend támadt, Hilda
elkezdett egy mondatot, amit nem tudott befejezni, helyette állt rémüldözve a
tízen-húszon idegen mellett.