Emília kitűzője 1.
Emília imádta magát csodálni a tükörben. Külső személő annak láthatta kis rituáléját. Varázslatnak tartotta, vagy inkább remélte a csoda eljövetelét: ha sokat nézegeti magát oldalról és profilról, alulról felülről vagy félhomályban, hátha kisebb lesz az orra. Összetörpül. Megrövidül. Vagy megkurtul.
Naponta végig ment ezen a projekten, mint más a szemhéj rajzoláson. No nem, nem a tetováltakra gondolok, hanem akik ceruzával rajzolják.
Mi kellhet a csodához? A hétköznapi csodákhoz képzelőerő. Emília roppant eltökélt volt abban, hogy megváltoztatja az orra méretét. Gondolati szuggesztióval. Vannak ezek az orosz mágusok, nagy szakállal, hadonászó kezekkel jutnak az eszébe, amikor koncentrál az orrára.
Ha engem kérdeztek, nem volt nagy az orra, kissé talán túl görbe, hórihorgas, karvalyos. Gyermekkorában néha-néha csúfolték miatta, nem állandóan. Huszonévesen hangsúlyos frufrut viselt, harmincas éveiben mély dekoltázst figyelem elterelési célzattal, mostanában, így közel a negyvenegyhez nem találta az ellenszert, ami elvonzza a tekintetet az orról.
- Baromság! - sóhajtással fejezte be aznapi koncentrációját és indult el a piacra dzsungelt ábrázoló sálat tekerve a feje köré. A Dob utca sarkánál a lába megcsúszott egy a járdán felejtett sörös dobozban, jó nagyon lökött magán előre, csak hogy ne essen pofára. A rángatózás hatására turbánszerűsége lefordult a hajáról.
- Segítsek, segíthetek?! - kiáltott egy izgatott hang színesre mázolt parányi üzlet ajtajából.
- Ööö... nem - Emília oda sem nézett, csak egyenes tartással felállt és nem akart tudomást venni megrándult combjáról. A férfi az ajtóban elhatározásra jutott:
- Még tart a nyitási akciónk, de valószínűleg még így sem lesznek sokan, gyere be egy kávéra.
Első ránézésre egyszerű képlet: az üzletnek forgalomra, Emíliának pihenőre volt szüksége, de a dolgok nem működnek ilyen szimplán. Emília biccentett egyet a magas, cingár férfi felé és tétován belépdelt a boltba. Egy ékszerüzlet volt, nem nagyvilági, hanem inkább egzotikus.
- Feketén? - kérdezte a férfi és már pörgött is a keze a kávégépen.
- Igen, tökéletes és köszönöm az invitálást. - Emília körbejártatta szemét a bolton: a pultokban nyakláncok, nyakékek, brossok, karperecek, fülbevalók mindenféle színben és anyagból. - Rengeteg holmid van! - szólt elismeréssel a férfinak, aki a kávé mellé egy adag jégkockát is szervírozott sörös pohárban.
- Ezt a receptet nem ismerem - nézett furán Emília.
- A jég a combodra lesz, ha gondolod. - válaszolt okoskodó pillantás kíséretében a férfi, de a végére eleresztett egy mosolyt.
Höhöhhö! Nem húzhatom csak úgy fel a ruhámat! Méltatlankodott Emília, azonban a férfi egy munkapultnál foglalatoskodott ügyet sem vetve rá.
- Ízlett a kávé?! - kérdezte pár perc múlva. - Ajánlhatok Neked valamit?
- Nem, köszi, már kinéztem valamit, azt a türkiz izét, brosst! - szólt céltudatosan Emília és rámutatott egy dél-amerikai, giga nagyságú kitűzőre.
- Most ez komoly? - mosolyodott el a férfi. - Ha a nagymamádnak viszed, akkor eladom Neked. Hm, ide valami egyebet gondolok. - legyintett a nő arcvonalára, akár egy varázsló. Helyben vagyunk, orreltakaró maszkot fog ajánlani. Tudtam! Emília feszülten fújtatni kezdett.
- Ezek közül, esetleg, mit szólnál ehhez? - kinyitott egy sötétkék bársonnyal bélelt dobozt és kiemelt egy csillogó, parányi ékszert.
Nioli