Emília kitűzője 3.
A pici, gombszerű ékszer körül keletkezett pír gyorsan gyógyult Emília orrán. Forradalmi változásként telepedett rá egy új szokás a lányra: már nem kritizáló, hanem kíváncsi tekintettel nézegette magát a tükörben. Szépnek látta új ékszerét és így akaratlanul is pozitívan kezdett viszonyulni orrához. Pár nap alatt eltűnt a mindig jelen lévő sóhajtozása sminkelés közben. Úgy viselte az orvosi fémet az orrában, mintha háborús hőstettet tanúsító jelvény lenne.
Vissza kellett mennie az ékszer üzletbe mindezt megköszönni, mert Mihály katalizátorisága tagadhatatlan volt ebben az orr forradalomban. A férfi éppen záráshoz készült pakolászni, amikor Emília ajtónyitására csilingelt a majom csengő a türkiz kék ajtó felett.
- Hello - hadarta a nő, alig oda nézve - Már többen megdicsérték a piercingemet. A munkahelyen is! Ez nagy szó. Azért jöttem,... hogy ...öö... vegyek egy szebb darabot. Már jól begyógyult. - mutatott erőltetett vigyorral a fejére.
A férfi melegen mosolygott. Nem, ő maga nem volt meleg! Kiállhatatlan ez a sztereotípia: ha ékszer üzlete van, akkor meleg, ha fodrász akkor meleg...
A teljes választék káprázatba ejtette Emíliát, Mihály részletesen mesélni kezdett neki az ékszerek beszerzési útjáról, üzleti kapcsolatairól szerte a világban. Emília nagyon nehezen választott egyet a piercingekből, kért egy kávét és hallgatta a férfi előadását az ezüst ékszerekről. Aztán egyszer hirtelen Mihály témát váltott.
- Igazán nem akarlak megzavarni, de már egy órája zárva vagyunk hivatalosan és nekem rettentően korog a gyomrom. Tudok egy csendes helyet, ahol enni szoktam. Elmegyünk, megmutassam neked? - kérdezte kulccsal a kezében Mihály.
Emília hamar összerakta, hogy nyolc óra felé jár az idő és hangtalan biccentéssel jelezte, hogy el kívánja hagyni az üzletet. Kedélyes diskurzus közepette csoszogtak tovább pár utcával arrébb, hogy hajnalig szórakoztassák egymást.
Mi kell a hétköznapi csodához? Képzelőerő... és bátorság, hogy bízzunk a változásban és leginkább magunkban.