nioli - Blog

A csomag

Thu, 05 Sep 2019 13:10:00 +0000

A csomag

Rekkenő hőség volt, pedig csak nyolc óra múlt. Ágnes lapos pillantásokkal tekintgetett ki a teljesen kitárt konyhaablakon, a szemközti omladozó vakolatú ház csupasz vörös tégláit bámulta és pihegett. A kávéját sem akarta meginni, keverte és várta amíg kihűl, vagy hűl, valamennyire.... A feladatain kattogott, amikor egy lágy szellő az arcába csapta a csipkefüggönyt.

Durcásan elhessegette az anyagot, és ettől meg kilöttyintette a feketéjét tengerész csíkos hálóingjére. Jobbnak látta, ha elteszi a csészét az asztalra és leül a konyhapult melletti bárszékre. Nem akart bemenni a nagyfőnöki meetingre, kegyetlen pörgés volt várható, feszültség, mindenki a legjobb formáját akarta hozni ilyenkor: leg-leg kosztüm, smink, prezentáció, mosoly. Ő viszont csak a saját legjeire tudok gondolni: a legslamposabb, a legiksz-lábúbb és a legducibb.

A telefonja villogni és dalolni kezdett, "hála az égnek" - egy sóhaj kíséretében felvette a kanapé karfájáról, így félbeszakadt a negatív gondolati spirálja. Vera írt neki, nem tud menni ma a meetingre, mert belázasodott a lánya, alig aludt amúgy is és orvoshoz kell vinnie Grétát. Egyedül marad a projekt bemutatással, lehet ez nem is akkora baj. Vera általában annyira izgatott, hogy csak hátráltatja, mert az feszültséggel teli kapkodása átragad rá és csak rosszabbodik a helyzet. Eredetileg együtt adták volna elő a slide-okat, de nem gond, nem gond, szuper lesz így is... Gyors lezuhanyzik, attól felfrissül és már veheti is fel a lenge őszirózsa színű sifon ruháját.

Egy darabig csak kerülgette ezt a ruhát, mert szerinte kiemelte a molett alakját, ma viszont azért is felveszi. Éppen magára tekerte a törülközőt, amikor hallotta a kapucsengő hangját. Ötlete sem volt, ki lehet az, csöpögő lábakkal sietett ki az előszoba folyosóhoz. Alighogy megnyomta a gombot egy pörgős férfi hang hadarta el, hogy nemzetközi csomagot hozott.

Ágnes automatikusan megnyomta a kapunyitó gombot, bár gőze sem volt, milyen küldeményről lehet szó. A futár pillanatokat alatt az ajtó előtt termett, Áginak csak annyi ideje maradt, hogy a tegnapi lecsokifagyizott vászonruháját magára kapja. Remélte, hogy a virágminták elfedik a barna foltot.

- Szerém Szilvia? - kérdezte a headset-es fiatal férfi, az apró csomagot csaknem kiejtve, flegmán lóbázta a kezében, másik tenyérben a terminált tartotta.

- Igen - vágta rá Ágnes és gyorsan ráfirkált egy aláírást a kijelzőre, amit a srác csaknem kirántott a mutatóujja alól.

- Hello! - vetette oda a futár és elviharzott a lépcsőn, hangosan bevágva a kaput. A csomagot Ágnes húga. Szilvi rendelte, aki pár hete hatalmas szerelemben élt aktuális fiújával és ezért három napja nem jött haza közös albérletükbe. Ági körmével felszakította a csomag fekete fóliáját és egy csinos kis piros-lila csíkos doboz bukkant elő belőle. Sejtette, hogy késésben van, és nem is túl szép, hogy felbontja a csomagot, mégis pár másodpernyi tanakodás után felhajlította karton dobozt a ragasztásánál. Szilvi nem haragudna, elvégre nincsen titkuk.. Csak megnézi mit rendelt és kész; ebből nem lehet gond, ha ajándéknak szánta volna másnak, arról is tudna.

A dobozban egy rózsaszín vászon tasakba bújtatva lapult egy nyaklánc, rajta egy sötét lila kőmedál. Ágnes forgatni kezdte a követ és napsütés felé tartotta, akkor vöröses-bordóvá vált a színe, ezen a tényen kicsit csodálkozott, mivel azonban hirtelen észbe kapott, hogy indulnia kell, a dobozba visszarakta a nyakláncot. Lecserélte a ruháját és belebújt egy lapos talpú lakkcipőbe, majd szempillaspirált és rúzst rakott az arcára. Amikor a kulcsot bedugta a zárba visszafordult az ajtóból és a kanapé melletti asztalon heverő dobozt felvette.

A forróság az utcán csak elviselhetetlenebbnek tűnt, emiatt Ágnes kivételesen örült, hogy beért az irodaház légkondicionált előterébe. Nagyot sóhajtott viszont, amikor látta, hogy a lift nem működik, gyalogolni kezdett a szürke lépcsőházban. A hatodikra. Megbánta, hogy ezt a ruhát választotta, inkább illett egy szabadtéri színházi előadáshoz, semmint egy meetingre, magában elkezdett szitkozódni és egy halk káromkodás hagyta el a száját, amikor hallotta, hogy valaki roppant atletikus futólépésben utoléri. Természetesen lihegés nélkül. Ágnes csak egy futó oldalpillantást vetett oda és bebizonyosodott a sejtése, Gellért trappol mellette, aki szabadidőben triatlonozik, három gyerek és kettő barátnő mellett.

- Szia Ági, segítsek?- kérdezte tettetett figyelmességgel.

- Mégis miben? Viszed a ruhámat? Köszönöm nem. - rázta le a csipkelődést, bár tudta, hogy látványosan vörösödhet a feje és izzad.

Miután a folyosón csendben haladtak egymás mellett Ágnes egyenesen az irodájába ment és leroskadt a székére. A pendrive-ot elővette és bekapcsolta a laptopot, majd kiment a mosdóba megmosakodni. Szerencsére nem kellett senkivel sem bájcsevegnie, miután leült megint a gépe elé a parfümje kis üvegéből fújt a nyakára és átnézte a slide-okat. Szuper lett az anyag, és jók a grafikonok is, Vera is kitett magáért. Ahogyan visszarakta a parfümös üveget kicsúszott a doboz a táskájából. Eszébe jutott, hogy ír egy üzenetet Szilvinek a csomagról.

Aztán mégsem tette, inkább kivette a nyakláncot és a nyakába rakta ismét.

Az értekezletnek helyt adó teremben csaknem az összes szék foglalt volt mire beviharzott, ezért az ajtó melletti üres helyre huppant le és mozdulatlanul várta a főnök eligazítását. Pál két éve vezette a marketing és értékesítési osztályt, határozott és céltudatos férfi volt, ugyanakkor a kellő időben humorral fűszerezte meg a kényes vagy feszült helyzeteket. Nem volt nős, de egyesek úgy tudták az osztályról, hogy van egy viszonylag nagy tini lánya. Ági szempontjából ez lényegtelen volt, mert neki így is úgy is bejött volna, és mivel gondolatban abszolút és kizárólag plátói síkon elmélkedett a főnökéről. Szóval Pál néhány mondatot szánt indításnak és át is adta a terepet az előadóknak. Ági egy fél óra elteltével elkezdte a telefonját nyomkodni és böngészni rajta, aztán a kollégák cipőjét nézte végig, utána következett a frizurák feltérképezése. Unatkozott, és egyre kényelmetlenebbé vált derékban a ruhája. Nemsokára ő következett, és ettől ideges lett, gyermeki énje ilyenkor támadásba lendült és elképzelte, mi lenne, ha például hirtelen áramszünet lenne, vagy megszólalna a tűzjelző, vagy egy kolléga esetleg elböffentené magát hangosan. Ettől némiképp oldódott a feszültsége.

Felállt, bedugta a pendrive-ját és a projektoron megjelenő diákról kezdett el beszélni, tudta, hogy átszűrődik a hangján az idegesség okozta remegés, inkább csak a vetítőt és a kilátást nézte, a munkatársak arcát nem. Szándékosan rövidített az információkon, Vera részeiből is kihagyott pár mondatot, és sietősen megköszönte a figyelmet. Amint visszaért a helyére és leült, látta ahogyan Pál kedvesen rámosolyog és elismerően bólint. Ági felvillanyozódott és jóleső melegség költözött a gyomrába. "Bahh.. ez banális!" fékezte le magát, elhatározása nyomatékosításaként kizárólag a további előadókra koncentrált a szemeivel. Áldotta az eszét, hogy az ajtó közelében volt, így egyből leléphetett.

Ebédig átnézte a leveleit és elintézett kettő telefont, aztán a határidős adatszolgáltatáshoz kereste ki a mutató számokat, közben érezte, hogy korog a gyomra, ennek ellenére magában dacosan megfogadta, hogy csak salátát fog enni. Halk kopogást hallott és ahogyan felpillantott ott állt előtte acélkék öltönyében a főnök.

- Ági, remek volt a dia, szép munka. - hadarta Pál. - Megkérdezhetem honnan van a medál? - kicsit tétova volt. - Mert nagyon .. különleges. - És a torkát is megköszörülte.

Ágnes csak pislogott, majd meglepődve a nyakában lógó ékszerhez nyúlt. El is feledkezett róla! Ahogyan oda tévedt a pillantása meglepődött, mert a medál jade zöld volt.

- Nem tudom pontosan, .. kaptam - füllentette sajnálattal.. - De megpróbálom megtudni - kényszeredettnek érezte a mosolyát, és tudta, hogy teljesen vörös az arca, talán a haja töve is.

- Á, oké, köszi. - Pál biccentet és eltűnt. Ági jobbnak látta, ha felhívja Szilvit, mintha ezzel nyugtatná izgatottságát, pedig meglepően nem, éppen ellenkező érzés kerítette hatalmába. Pál tekintete! Pál tekintete zavart volt! De miért? Ettől ő is zavarodott(abb) lett. Szilvi viszont tutira nem fogja lenyugtatni, nem arról híres. Amikor húga beleszólt a telefonba, Pál megint megjelent az ajtajában, erre Ági bérgyilkosokat meghazudtoló gyorsasággal kinyomta a hívást.

- Esetleg, ara gondoltam - folytatta lassan Pál. - ... hogy a héten tarthatnánk egy munkamegbeszélést az ügyfélkapcsolati projekt következő mérföldkövéről, mondjuk valamelyik ebédszünetben.

- Rendben, természetesen - mondta hivatalos hangon Ági.

A főnök megint lelépett. Ági ismételten hívta Szilvit és most megvárta, hogy felvegye. Hétköznapi dolgokkal indított, miután meghallgatta Szilvi áradozását a szerelmes légyottokról és zajos társasági eseményekről rátért mintegy mellékesen a csomagra és az ékszerre.

- Oh, jó soká érkezett meg. Köszi, hogy szóltál, de azt hiszem már nem is kell nekem. - válaszolta egykedvűen a húga. - Bontsd ki és tartsd meg, hasznos darab! - ennél a pontnál felkacagott.

- Most mi van?! ne izélj már - sziszegte Ági, tudta, hogy Szilvi megint húzza az agyát.

- A nyakláncot egy vicces oldalról szedtem, bár az értékesítő szerint bizonyított a pártaláló hatása, energetikai szinten küldd hullámokat, vagy tudom is én. Várj, egy pillanatot! ... Aham ... most mennem kell. Szia, majd hívlak. - bibibiiii.

A medál köve most halvány rózsaszínben pompázott. Ági elmerengve bámult rá, majd beírta a google-ba ezt a rejtélyes ékszert és azon morfondírozott mit vegyen fel a munkaebédre, mert ki tudja, lehet mégis van a dologban valami.

Hurrá!

Mon, 17 Jun 2019 05:24:00 +0000

- Emeld már fel a segged! - szólt flegmán Bence Emesére. A lány csüggedten támasztotta a fiú acélkék biciklijét a romkocsma előtt. Hajnalodott. A város poros-áporodott levegőjébe hűsítő szél keringett be, a lány csigás haja a szokásosnál is göndörebben meredezett csatakos fején. No, hát mi tagadás fárasztó egy ilyen romkocsmás lánybúcsú. Bence tekintete nyomatékosította, hogy még egyszer nem szól, ha kell kirántja a csaj alól a kerékpárt. Ennek hatására Emese arrébb állt és a z"Abszintos békalencse" nevű kocsma málló vakolatú falához dőlt, matatva kinyitotta designer hatású táskájának csatját és egy flakon vizet szedett elő belőle. Fontos a hidratálás. Ezt lehet hallani mindenhol, orvostól, a netről és az influencerektől is. Állítólag fogyni is lehet tőle.... Persze ki tud annyit inni, mint egy bálna, hogy más ne férjen bele? Neki nem megy, most is lecsúszott egy tortilla éjfél után, annyi fröccsre mondjuk nem csoda. A srác elindult a kiüresedett utcán, az úttest közepén, amikor a lány rákurjantott.

- Elvinnél a Déli pályaudvarig? Nincsen jegyem. Hatkor megy a vonatom, haza.

Bence hátrasandított a lányra és tétova kormánymozdulat után visszakanyarodott a biciklijével.

- Így akarsz utazni?! - nézett a lányra. Az enyhe kifejezés volt, hogy leharcolódott és fáradtnak tűnt. Sminkje elmosódott, a szeme alá is került a festékből, a ruhája foltos volt, a táskájára rátekerte a menyasszonyi fátylat, amin rózsaszín szalagok éktelenkedtek. Bori egy pár kör után levette a fejéről, zavarta a táncban. Így került Emeséhez, mert ő meg nem akarta ott hagyni a bárban. Nem egy akkora probléma, végül is a pályaudvarról hamar haza ér és közben meg is reggelizhet.

A magas és vékony srácból már elpárolgott az alkohol mámor és tekintete majdhogynem élénk volt. - Miért szakadtál el a többiektől? - és közben a fancsori lányt nemes egyszerűséggel ránavigálta a csomagtartóra.

- Éppen a mosdóban voltam, amikor elmentek a taxival, én már amúgy sem fértem volna be, meg nem is maradok itt Pesten, így mindegy. Nem bírom a bacardit, kidobtam a taccsot. - Keskeny karjainak minden izomszálával kapaszkodott az ülés alatti rúdhoz. Bence aztán az ingatag kezeket felrakta a derekára, még csak az kéne, hogy eldőljenek a csaj miatt!

A város az utolsókat sóhajtotta, mielőtt beindul a reggeli hajtás, a csend szinte falusias volt, az autók is szünetet tartottak a roham előtt. A fiatalok útközben nem beszélgettek. Emese jobbnak látta, ha inkább becsukja a szemét, mert kicsit imbolygott vele a világ. Lassú ütemben siklottak, mint egy szélcsendes időben hullámzó vitorlás, a lány lélekben már otthon volt és a vitorlásból az ágyába csusszant egyből. A pályaudvar előtt egy turista csoport sorakozott, hatalmas bőröndökkel és hátizsákokkal, egyébként csak egy-két fuvaros tolta a kocsiját az üzletek felé. Vasárnap reggel egyéb nem is várható. Bence nem tudta pontosan, csak érezte, hogy a lány elbóbiskolt, ezért óvatosan megállt a biciklitároló melletti oszlopnál és a kezével a lány karját kibontotta, mire az feleszmélt és lekecmergett a csomagtartóról.

- Itt hagyhatlak, tudsz jegyet venni, meg elleszel?

- Á, igen persze, megoldom, hány óra is van? Ó, még van másfél órám az indulásig. - pillantott a telefonjára a lány.

Fal fehér volt és verítékes, kék szeme véreres. Bence végülis úgy döntött, hogy esetleg inkább szimpatizál vele, és nem nézi lúzernek.

- Van itt, két utcával arrébb egy pékség. Hozzak valamit? .. neked? - derekára tette a kezét és ettől még jobban látszott, hogy a nadrágja a csípőjénél is lejjebb csúszott, egyedül az öv akadályozza meg a továbbeséstől. A lány teátrális mozdulattal hessintett egyet, szégyellte volna bevallani, hogy gőze sincsen, éhsége ellenére tud-e valamit enni rosszullét nélkül. A fiú elment.

A kijelző tábla alapján a tizenegyes vágányról indul a gyorsvonat, a piros flamingós műbőr pénztárcájában csak aprópénz volt, összeszámolta, elég a jegyre. Felállt és az egyik jegyvásárló automatához ment, eltelt egy kis ideig, míg bepötyögte az adatokat, majd nekiállt az érmék bedobálásának. A fém hangjai zenélve hagyták el az ujját. A jegyet elrakta a zsebébe, majd leroskadt egy fém padra. Pár perccel később eszmélt rá, hogy a táskája nincsen nála, egyszerűen nem emlékezett rá hova rakhatta le; ideges lett és körbe-körbe kapkodta a fejét. Ekkor ért vissza a srác kettő papírzacskóval a hóna alatt és egyből látta a lány ijedt madár képén, hogy valami gond van.

- Elvesztettem a táskámat! gőzöm sincsen hova raktam! á, többet nem iszok egy kortyot sem esküszöm. - haját egy gumival összecopfozta és visszaült a padra.

Bence kissé csodálkozott a lányon, mert tekintete egyből ráesett az automata mellett a betonon heverő táskára, egy szó nélkül felvette és odarakta a padra Emese mellé.

- Enned kéne, hoztam Neked egy kis vizet is - szedte elő a hátsó farmerzsebéből a palackos vizet. csak egy sima kiflit nyújtott oda neki a zacskóban.

- Köszönöm, az egészet. - Apró falatokban kezdte el enni a sós kiflit. Vegyes érzései támadtak, egyrészt élvezte, hogy tud enni, másrészt elszomorította, hogy milyen kedves a srác vele. Pont ilyenkor, amikor ő szanaszéjjel van esve, és mindjárt indul a vonata. Ez elég érdekes és sajnálatos egybeesés. Aztán eszébe jutott egy ötlet viszonzásképpen.

- Figyu, van ez a táskám, én terveztem, és igazából ez egy férfiaknak készült darab. Neked adhatom? Nincsen benne semmi, és nem is koszos még, legfeljebb egy kicsit, most használtam először. Van rajta egy vasmacska, én hímeztem. Alig pakoltam bele valamit, ezeket kiveszem és viheted is haza. Rendelésre hozta mel Pestre, de a vevő nem volt ott a megadott találkozó helyén és kinyomott, amikor hívtam. - mosolyodott el őszintén Emese, még egy csöppnyi pír is visszatért az arcszínébe. Bence a bewaxolt hajához kapott, szerencséjére még mindig remekült állt a haja.

Nem teketóriázott, elfogadta a táskát. Sötétkék bársony volt, egész jól nézett ki.

A váróterembe szállingózni kezdtek az utazók és ennek hatására ők is elkezdtek sztorizgatni a lánybúcsúról és lényegtelen dolgokról.

Hurrá!

Maca Hari

Tue, 30 Apr 2019 13:42:00 +0000

A vonat kiszámítható döccenésekkel ereszkedett egyre távolabb a fővárostól. Leonóra elcsigázódott a fülke poros levegőjétől és a zajtól, Fehérvár után el is bóbiskolt. Mire kábultan felpillantott frufruja mögül homályosan megpillantotta a Balatont.

Nagy sóhajjal felállt és lehúzta a vonat ablakát, amely fémes csikorgással levonta koszos ablaküvegét, hogy még élénkebben feltűnjön a menta kék tó fénye. A mellette ülő nő fortyanásával jelezte, nincs éppen ínyére a huzat, vattát vett elő pergamenszerű kopásokkal tarkított mélybordó táskájából. Leonóra kiszelőztette a fejét az ablak mellett ácsorogva, majd körülnézett. Egy idősebb néni ült vele átellenben, aki kedélyes mosollyal adta tudtára, örül ,hogy felébred és már vette is elő a termoszban tárolt feketét.

- Igyon kedves, még langyos. – reszkető, ráncos kezeivel határozottan nyújtotta a bögrébe kitöltött feketekávét.

- Köszönöm szépen, nagyon kedvesnek tetszik lenni. – bár tejeskávé párti volt, most mégis élvezettel kóstolt bele a kifinomultnak nem nevezhető méreg erős és cukrozott italba.

A kínálás után a néni bátorkodott belekezdeni egy végelláthatatlannak tűnő mesébe, amelyet Leonóra hálásan hallgatott, mert így jótékonyan elfelejtődött a további sorsa felőli aggodalom. Kettő bőrönd és egy vászonszatyor meg egy női táska, ebbe szuszakolta bele eddigi életét és ez hervasztóan kevésnek tűnt, ezért inkább a néni szája felett sorakozó ráncokkal táncolását figyelte és hallgatott. Mindenkinek képtelen történetei vannak a háború előtti, utáni, közbeni világról, a különbség csak az, hogy hogyan adják elő, sírva, reszketve, vagy rezignáltan, közönyösen, vagy szinte kacagva az abszurd sorsokon.

A néni nem számított rá, hogy a lány részletesen kikérdezi, hol tűnt el a fia?, mikor halt meg a férje, milyen sérüléstől?, kik maradtak életben a családjából?, a kitüntetett figyelem eredményeképpen a néni hálája jeléül a szendvicsét is megosztotta a sovány, viasszerűen sápadt lánnyal. A tartalma várakozásán felül gazdag és ízletes volt: házi kolbász, tejszínes vaj és kecskesajt.

- Nem is pesti vackokkal tömöm meg, megyek megint a tanyára és felpakolva térek vissza. Abból nekem is jut, meg az új nagyságáéknak is. - somolygott el – Jól kell paprikázni a kolbászt, nem ám német módra…

Leonóra érezte, hogy a por kényelmesen becsücsült tenyere redőibe, ennek ellenére boldogan rágcsálta a vastag kenyérszeletet. A szerelvény nagyot fékezett. Balatonaligán voltak. A néni rezignáltan, csak megrándította a vállát, majd visszacsúszott az ülésre és ismételten elfoglalta a kényelmesnek számító helyét. Leonóra időben megkapaszkodott és befejezte uzsonnáját, ügyet sem vetett a kinti kiabálásra. Az elmúlt években hozzászokott az erőszakos kurjongatásokhoz, fenyegető ordibálásokhoz.

Mon, 16 Oct 2017 10:48:00 +0000

Fedezd fel a magányt!

Mon, 16 Oct 2017 10:40:00 +0000

"Legyél kockázatvállaló!” lamentálta a műkörmös a múlthéten és az anyja is hasonlókat tudálékoskodott a vasárnapi ebédkor. És mégis hogy a rossebe kellene ezt a tanácsot megfogadnia?! Tűnődött a parányi tó körül rollerrel körözve a szemerkélő esőben. Hát jó, tegyük fel, merésszé válik, keresi az újdonságot és akkor mi lesz, ha csak marinálva, sütés nélkül eszi meg a lazacot? Maximum hasgörcsöt kap, ettől nem fog felfedezni magában semmi eget verő, eddig mélyen elrejtett kuriózumot. Bukk, bukk, én most felbukkanok és megváltoztatlak, a személyiséged egy eltemetett része voltam eddig, de most hogy felszínre törtem bekenek a mázammal mindent és gyönyörű újdonsággá színezem a létedet.

Bukkanók sora következett és a roller nagyokat huppanva rángatta le Hildát a lejtő aljáig. Elege lett a rollerezésből. Felkapta a rikító rózsaszín szerkezetet és felcsapott fejjel megindult a park kijárata felé. Igazán kellemetlenre sikeredett ez az első kockázatvállalós projekt-randevú. Nos, igen, ő, mint menedzser, csak ebben gondolkodott: célkitűzés, helyzetelemzés, eszközgyűjtés és támadás!

39 évesen nem lehet rollerező életmódra váltani, ellenkezett keményen egy gondolat az agyában, nem, ez nem lenne helyes, roppan nagy erőfeszítést kívánna tőle, ha most ő ténylegesen átváltana a rollerre. Minek is vette meg a sportrészlegen? Valóban elképzelte akkor, hogy ezzel a rollerrel bevágódik az irodába egyszer? pfáj, kész nevetség volna, hiszen eddig midig kiskosztümben járt és törpesarkúban, mert a lábboltozatának az az ideális, egyben az elegáns viselet is. Mi következik ebből? Hogy ilyen öltözékbe nem lehetséges rollerezni. Annyira belemerült ennek taglalásába, hogy csak a buszmegállóban ácsorogva vette észre, a roller nincs is a kezében. Hol hagyta? A francos eső egyre jobban szemerkélt, ahogyan visszaindult a park felé még látta annak a másik sarkánál a rollerrel eszeveszett gyorsan tovasurranó kislányt és annak vidáman szálló copfját.

Hilda nyomban gyorsjárásba kezdett, csak nem fog nyíltan szaladni egy kislány után?! Az előbbi szokatlan sportteljesítménytől elfáradt csípője sajgással jelezte, hogy részéről most már ideje lenne egy pihenőnek, ehhez nincsen hozzászokva, de nem kapott szusszanásnyi időt sem.

- Nem fogom így utolérni, gyorsabb lesz nálam - suttogta magában és futni kezdett, remélte, hogy nem figyelik sokan a járdáról, csak előre nézett, nehogy tekintete találkozzon valamilyen kíváncsi szempárral. Valójában természetesen senki nem figyelte őt. Ez a főváros!

A roller sokkal gyorsabb volt nála, bizonyosan mágikus lábai vannak annak a kiscsajnak, de mégis hogy képzelheti, hogy mégis szem elől téveszti ő a tolvajt?! Ő aki minden egyes fitying elírást megtalál az aktákban és a legutolsó petákig elszámolást kér a legkisebb tételről is.

A rózsaszín rollert egy hét év körüli kislány hajtotta, alighanem a helyi ifi bajnok lehetett ebben a versenyszámban, immáron az ötödik kereszteződés zebráján suhant át, egy saroknyira tőle a roller eredeti gazdája bulldogmódjára fújtatva. Szőke hajában kék masni díszelgett, koszos nadrágján BATMAN vagy valamis hasonló szuperhős mosástól és játéktól lepergő rajza díszelgett, arcán üdvözült mosoly. Ő élvezte a rollerezést! Pár perc alatt elért egy kihaltnak tűnő gyártelephez, ahol a kavicsos tereptől kénytelen volt gyalog folytatni az útját. Hilda dizájn futófelsője a hónaljnál és a hátánál sötétfoltosra izzadt, haja szétbomlott, lába remegett a feszített tempótól; kikerekedett szeme űzött vad módjára kereste a szökevényt és meg is látta, amint sétál egy betört ablakú, omladozó falú lepukkant csarnokon keresztül egy félig kidőlt ajtófélfánál és széttört ajtó között tátongó lyuk felé. Remélte, hogy a hely nincsen bekamerázva, nehogy birtokháborításért feljelentsék, hamar eloszlatta kételyeit és elindult a nyílás felé, nehogy szem elől tévessze a tolvajt.

Az épületben fullasztó por szállt, éppen kipréselte magát a szabadba és nem tágított a fejéből a gondolat, hogy még ha vissza is szerzi a rollert, tutira széjjelkéselik a gettóban. Mert a magafajtát kiszúrják messziről, előkelő, tudatos, biztosan tele van pénzzel, mindannak ellenére, hogy nyilvánvaló, hogy ilyet rohadt feszülős ruházatba nem lehetséges pénztárcát, de még csak bankkártyát sem elrejteni.

A gyárépületet övező, hozzávetőlegesen egysávos utca hevenyészetten kanyargott, szélein mindenféle lim-lomok fetrengtek, Hilda látott itt cipősdobozoktól kezdve sparhelten át, a játékmackóig mindent. A copfos lány pár száz méter után bement egy valaha mustársárga falú, földszintes épülethez tartozó félig bedőlt vaskapuján keresztül egy gazos udvarra. Többen álldogáltak, üldögéltek a terepen, vegyes életkorban süvöltöző gyerekek, cigiző nénik, bácsik; szanaszéjjel székek és játékok hada a fűben és a valaha kellemes hangulatú tornácon több asztalon poharak álltak. Mit fogok most mondani? villant be a kétség az agyába, de nyomban eszébe jutott, hogy az asszertivitás tanfolyamon tanult beszéd-technikát fogja alkalmazni.

Csatakban lógó haját apró mozdulattal a füle mögé simította és erélyes, ámde kedvesen fodrozott hangon megszólalt:

- Jó napot kívánok! Lenne egy problémám. – szegezte rivalló tekintetét a kislányra, aki nem átallott pimasz, hatalmas kék szemeit ártatlanul felemelni egy termetes matrónára.

- Mi a gondja? – mordult rá bajusza alól a sötét hajú, zsíros húsú ötvenes éveiben járó nő.

- Az a rózsaszín roller az enyém és szeretném visszakapni! – kezdte Hilda minden kertelés nélkül.

A termetes nő átfordította nyakát a Jane Fonda-nak öltözött nőről a kislányra. Értetlenkedést sugárzó kézmozdulatot tett és elhessegette Hildát a terepről, még hozzá is ért rikító kék topjához.

- No, nem, szó sem lehet róla – és már tolta is a hajdanvolt kapu felé az idegent, amikoris Hilda magából kikelve felemelte a hangját.

- Engem nem tologathat csak úgy kifelé, Barackfőy Hilda vagyok, projekt menedzser és a roller, az ott ni, az én tulajdonom, kérem szépen vissza. – tette csípőre téve a kezét, jelezvén, hogy nem hagyja el a színhelyet.

A kislány fellépett a tornáchoz, haját kezdte el szórakozottan húzogatni és külső szemlélőként tekintett a jelentre, míg a matróna széles alkatával eltakarta a sporteszközt, hátha így nem kuncsorog tovább utána a mádám. Azonban a megúszás nem ment ilyen egyszerűen.

- Már miért lenne a magáé? – vonta kérdőre egy bagózó hapsi, kb. 35 és 55 év közötti, nehéz ezt belőni, mert a ruházat és az ápolatlanság lehetetlenné teszi a kormeghatározást, kivéve, ha régész az illető.

- Nem értem a kérdést!- rivallt rá türelmetlenül Hilda. – A lány – pöckölte ujját Dzseni felé. – ellopta mellőlem a rollert a parkban, amikor nem figyeltem oda.

- Ó és ki vót ennek a szemtanúja? Bizonyítsa be, hogy a magáé ez a gyerekméretű járgány! – vette vissza a prímet a termetes matróna. – ilyen holmit gyerekek használnak – legyezgette bizonytalanul tömzsi ujjait a roller felé.

- Na jó, ebből elég, ki a gyermek szülője? – horkant fel maximálisan pulykavörösen Hilda.

Ekkor lépett ki a nyárikonyha-szerű épületből egy nagyon vékonyka szorosra befont és egyben mégis zilált hajú fiatal nő, szürke ruhában a gyepre. Egyenesen Hilda felé nézett és megtörölvén a kezét a konyharuhában, a másik mélybordóra lakkozott manikűrös kezét határozottan megrázva bemutatkozott.

- Giliczeiné Erzsi és ő a lányom Dzsenifer. Mi a probléma? mit csinált a lányom? – az anyának olyan selymesen megnyugtató hangja volt, hogy Hilda hirtelen szemétségnek érezte követelőzését.

Kínos csend támadt, Hilda elkezdett egy mondatot, amit nem tudott befejezni, helyette állt rémüldözve a tízen-húszon idegen mellett.

Kellemes nyarat kívánunk!

Tue, 18 Jul 2017 10:47:00 +0000

Új képek boldog nyárkezdethez

Tue, 30 May 2017 10:35:00 +0000

Türelem

Wed, 10 May 2017 06:53:00 +0000

Egy jó ideje nem tudok foglalkozni a karkötőkkel, folyamatos betegségek, és egyéb nehézségek okán. Pedig nagyon szeretnék megint kreatívkodni.
Most azt várom, hogy lányom betegsége után én is meggyógyuljak és újult erővel el tudjam látni a háztartást és behozni a lemaradásaimat. Ötletem sincsen mikor tudok érdemben niolizni.

Türelem

Wed, 10 May 2017 06:49:00 +0000

A nagy zugligeti áramszünet 2.

Wed, 15 Feb 2017 11:53:00 +0000

A nyári napfényáradatot csak reggel és délután érzékelte, napközben egyedül üldögélt az irodája félhomályában, kizárólag a hétvégék dobták fel, Magdika mindig kitalált valami új beszerzési körutat: kiságy, aztán babaruhák, egyeztetés a festőkkel, babamozi, satöbbi, satöbbi.

A nyár közepére három hét szabadságot vett ki, még egy laza kis kirándulást összehoztak a Duna-kanyarban, aztán a következő héten megszületett Fityek László, szüleik nagy boldogságára. Fityek Bélát teljesen lefoglalták az atyai teendők, a fáradtságtól egyre később és egyre hanyagabb öltözetben járt be dolgozni. Zakóját egy szál pólóra cserélte le és farmerra váltott, aktatáskája helyett hátizsákot cipelt, amelynek roppant előnye volt, hogy belefért egy csomag pelenka. Már nem is próbált köszönni a kollégáknak, csendesen meghúzódott egérlyukában.

Felesége időnként elé tolta a laptopot:

- Nézd meg Béla, egy hétig, minden este áramszünet volt Zugligetben! Fortyog a lakosság. És még mondják ezek a híres nagy főnökeid, hogy nem a Te tervedet használták fel. Tutira nem az áramszolgáltató csinál magából ekkora barmot. Anyám szerint a háború után nem volt ennyi áramkimaradás, mint most. – magyarázta hevesen Magdika Lacikával a karján. – Hoppá egy kis büfi!

- Nem izgat a kérdés! - legyintett Fityek Úr és letörölte pólója ujját.

Egy meleg októberi napon némi késéssel érkezett a Hivatal épülete elé, azonban léptei csöppet sem voltak sietősek. Arra lett figyelmes, hogy egy szürke autó kezdi követni, és a hátsó ablakból egy kéz felé int.

- Fityek Úr- szólt határozottan az igazgató. – Kilencre várom!

- Igen, igazgató úr! – bólintott meglepetten Fityek Úr.

Te jóságos ég! Nem mondhatnak fel neki, Magdi magán kívül lenne. Gépét be sem kapcsolva tárcsázta Bordás számát, persze a titkárnő alig akarta kapcsolni.

- Ne szórakozzon már velem, rendkívül fontos! - rivallt rá Béla a telefonban. Ez a nyomorult kis cicababa szabotálni merészel, gondolta magában.

- Egy billanat - szólt durcás orrhangon a titkárnő.

- Bordás, szerbusz, ne haragudj, hogy ilyen sietősen, tudnál nekem kölcsönözni egy zakót most azonnal? Összekentem az enyémet, nem jön ki a folt és jelenésem lesz. – sorolta kertelés nélkül Fityek.

- Persze, persze, mi sem természetes, azonban alaposan lefogytál a kispapaságba Fityek Úr, ha szabad megjegyeznem, kérd inkább el Tibor zakóját, a számviteli osztályról. – szólt nyájasan Bordás.

- Köszönöm a tippet! Szerbusz, kérlek! – csapta le a telefont, Bordás csak pislogott.

Tibor zakója szintén nagy volt rá, pedig az váltig állította, hogy slankított, menő fazont viselhet. Már a liftben izzadni kezdett, idegesen rángatta nyakát, elaludt a gyerekkel a fotelben aznap hajnalban és úgy érezte egy csigolyája keresztbe áll. Telefil Márton már várta, a titkárnő bekísérte, kávéval és keksszel kínálta.

- Jó napot, Fityek úr! – rázott vele kezet az igazgató.

- Jó napot! - foglalt helyet tétován a kanapén Fityek Úr.

- Bizonyára tudja, miért hívattam – szólt nevetve, mégis kissé kínosan Telefil.

Halvány gőzöm sincsen, csak ne rúgjon ki, gondolta esdeklő tekintettel Fityek.

- Mi az, miért hunyorog úgy? - kérdezte az igazgató.

- Semmi, igazán semmi és nem tudom – vetette oda kurtán furcsán Béla.

- Na hát, azt hittem, hogy Ön előtt sem marad titokban, hiszen az egész Hivatal erről pusmog, legalábbis a büfés Barbika szerint. – lágyult el Márton hangja – Szóval, kitüntetik Béla, tegnap érkezett a hivatalos értesítő a minisztériumból, hogy a projekt sikeres, a KSH adatok alapján ez év október elején a Budapesti születésszám közel huszonötszöröse az év korábbi hónapjaiba mért adatoktól.

- Hogyan, nem értem? – nézett letaglózva Béla – Hiszen el sem indult, legalábbis mi nem lettünk bevonva.

- Hiába ugráltak a minisztériumban, ennél jobbat nem tudtak kitalálni. És ezt ők is belátták. Forradalom a népesedéspolitikában! – lelkendezett önelégült vigyorral az arcán Telefil.

- És milyen kitüntetést kapok?

- Ja, azt nem is mondtam, történt egy technikai malőr, Bordás János véletlenül a Szépkúti Gizella nevét adta le, ami teljes tévedés, de már csak azt tudtuk elérni a minisztérium illetékeseinél, hogy az év nevemre módosítsák a dolgot – köhintett Márton – ugyanis nem látták az indokolásunkból alátámasztottnak a Te érdemeidet. És igyekszünk honorálni a munkádat.

Fityek Úr romokban hevert ismét. Arca elszürkült, ez a nyomorult nyikhaj saját magát fényezte a minisztériumnak, gondolta magában. Telefil jót mosolygott Béla szenvedésén, még jobban kihúzta mellkasát és üvegasztalán ütemesen dobolni kezdett, jelezvén, hogy a részéről véget ért a beszélgetés.

Fityek Úr felocsúdott, köszönés nélkül készült távozni az irodából.

- Ja, és Fityek – bökte utána az igazgató. – Megemlítem majd magát az ünnepségen, e felől biztosítom.

Béla behúzta maga után az ajtót. A kölcsönzakót elfelejtette visszaadni, úgy telefonált rá gazdája. A délután folyamán egyfolytában a fénysugár vándorlását nézte az irodájában. Három óra körül rájött, hogy éhes, ezért fogta magát és lelépett a munkahelyről. Ezúttal nem a főzelékeshez ment, hanem egy a sarkon nyílt mexikói falatozóba. Micsoda szín kavalkád: vörös mártás, zöld avokádó krém, fehér babpüré, narancssárga bébikukorica, sárga kukorica mindezek tengerkék tányéron.

Magdikának füllentett a történtekről, nem látta értelmét feltárni a rút igazságot. Másnap reggel kiíratta magát táppénzre és élvezte a családdal töltött napokat, a pelenkázást, büfiztetést, a hosszú sétákat, az átvirrasztott éjszakákat. Ebbe a kis idilli hangulatba be-betört egy-két hír a világhálóról, köztük volt egy Magdika által felolvasott botrány beszámoló: a zugligeti áramszolgáltató ügyfélirodájánál tömeges tüntetést szerveztek, mert hetente van áramszünet az esti órákban, a feldühödött lakosság kártérítést és haladéktalanul helyreálló áramszolgáltatást követel. A cég szóvivője homályosan csak annyit nyilatkozott a portálnak, hogy kormányzati érdekek indokolták a szüneteket, de továbbítják az illetékesek felé az igényt.

Pár nappal később izgatottan várta az első munkába állásának napját, ma volt ugyanis a díjátadó ünnepség a minisztériumban. Fityek többször is járt a büfében, azzal a céllal, hogy el-elkaphat valamilyen szinten autentikus – khm, bár kevésbé hiteles – pletykát a történésekről, azonban csalatkoznia kellett, nem talált beszélgetőpartnert. Barbika, a platinaszőke büfés kielégítette információéhségét.

- Jaj, Béla, kiheverte már a hörghurutot? – kacagott harsányan.

- Iiigen, mondhatni.

- Akkor mehet a szokásos? Krémes és egy fekete?

- Nem, most csak presszókávét kérek. – felelte Fityek. – Barbi - kezdte intim hangnemben – mi ez a nagy csend a folyosókon?

- Béla, imádom magát! – kurjantott Barbi – Akadt egy kis difi. Bár nem tudom, illendő-e nekem, büfésnek beavatnom magát, tekintve, hogy .... – tanakodott kacéran a lány. Fityek körbenézett, mint egy összeesküvő és tiszta levegőt szimatolt, ezért kifakadt.

- Ne csigázzon már Barbika! - szólt szokatlanul határozottan – Mi történt?

- Hát, a Marci, akarom mondani a Telefil igazgató urat menesztették. – bökte ki óriási műszempilláit rázva Barbi.

- Én azt hittem kitüntették! mégpedig ma! – esett le az álla Bélának.

- Állítólag volt valami balhé az áramosokkal, nagy összegű kártérítési igény, vagy tudomis én és Mártonnak kellett elvinni a balhét. Vizsgálócsoport döntött erről és azonnali hatállyal felfüggesztették. A Hivatalban a többség receg, mert hát tudjuk, ha lefejezik a királynőt, jó sok helyre fröcsöghet a vér – szemléletesen körözött műkörmével. –Őrületes nem?

- Az, az az. – cikázott idegesen fel-le Béla szemgolyója.

Milyen pazar munkanap, dühöngött magában. Fityek Úr, kösd fel a gatyádat, mert sorsfordító idők következnek! Mélázott magában az egérlyukban. Délután kapott egy e-mail-t, kisvártatva Bordás loholt le hozzá, így el sem tudta olvasni..

- Szerbusz kérlek, Fityek Úr! Engedd meg, hogy gratuláljak, micsoda pompás váltás, színvonal növekedés - lapogatta meg zsíros karjával Béla csoffadt bicepszét Bordás János. „Ezt a blamázst, gondolta a humánpolitikai vezető, most hogy nyalom be magamat ennek?!”

- Te miről beszélsz? – nézett értetlenül Fityek.

- Hát a kinevezésedről, a belügyből most szóltak nekem, hogy értesítettek róla.

- Mindösszesen annyit kaptam, hogy ma fáradjak át a minisztériumba. Telefonon is hívott egy titkárságvezető. Miféle kinevezés? – Béla egyre sápadtabb lett, viaszos fényű lett a feje.

- Hát a Hivatal élére! Elővették az anyagodat és formabontónak tartják. – a kínvigyor kezdett János arcára égni.

Történ ugyanis, hogy az áramszolgáltatók sorozatos áramszünetéből fakadó lakossági kártérítési igényekre a minisztérium nem volt felkészülve, és a sokk után megkeresték az illetékest, aki csakis Telefil igazgató lehetett. Az ifjú titán kitüntetés helyett útilaput kapott a talpára, ámbátor nem olyan nagy messzeségbe kellett elzarándokolnia, kapott egy takaros megbízási szerződést a minisztériumtól.

János utolsó anyagában szerepelt, hogy a babanövelő áramszünetek indukálhatnak kárigényeket a lakosság részéről, amelyek fedezésére költségvetési forrást kell biztosítani, vagy kompenzációt nyújtani egyéb formában a szolgáltatók felé. Ő így agytrösztté avanzsált szemben a felkészületlen macsó vezetőkkel!

Másnap kora reggel Fityek Úr eleget tett az invitációnak, elképedt a kedves fogadtatás láttán, amikor az államtitkár vázolni kezdte neki megbízásának részleteit illedelmes kéztartással szót kért.

- Megbocsásson államtitkár úr a közbevetésért! Nem áll módomban elfogadni a pozíciót. Nagyon megtisztelő a felajánlás, azonban vissza kívánok térni eredeti szakmámhoz és hosszas tervezgetés után egy terméket próbálok piacra dobni. Köszönöm a lehetőséget!

Azzal felállt, japán élmunkásokat meghazudtoló módon – még utoljára - meghajtotta fejét és kisétált a puha szövésű szőnyegen a friss levegőre. Hát így ért véget egy csodás közigazgatási karrier! Pár héttel később Magdika ébresztette már hat órakor.

- Béla, megjelent a hirdetésed a kisszakiban! Szuper a szlogen!

Béla mérges volt, hogy a ménkűben nem fáradt az asszony az éjszakai műszak után sem?! A reklám, kérem szépen imigyen szólította meg a kedves leendő vásárlókat:

„Elege van a sorozatos áramszünetekből?

A megoldás a Fityek-féle mikrogenerátor!”